Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Nyerni kell a Sümeg ellen!

Férfi NBI-es röplabda csapatunk most vasárnap 17 órától Sümeg ellen lép pályára Tapolca várásoában. A járványhelyzet miatt a vendéglátók terem nélkül maradtak így most Tapolcán van az ideiglenes otthonuk. A két csapat a bajnokságban és a kupában is találkozott már egymással. Ezekből a mérkőzésekből rendre győztesen kerültek ki Bagó László tanítványai.

Így vélekedik a mester a mérkőzés előtt: ,,Sérülés és egyéb elfoglaltságok miatt a fél csapat nem tud velünk tartani erre a hosszú sümegi túrára, de ennek ellenére csak a győzelem az elfogadható eredmény. Lehetőséget kapnak az eddig kevesebbet játszó fiatal játékosaink, – ismerve a képességeiket és rátermettségüket- minden bizonnyal lelkes és bátor produkcióval fognak előrukkolni. Egyébként is az volt az előzetes tervek között, hogy a tavasz közeledtével, a bajnokság második felében a fiatalok előtérbe kerülnek, most a sors úgy hozta, hogy rá is kényszerülünk erre a lépésre.”

A mérkőzést élőben fogja közvetíteni facebook oldalán a hazai csapat. Természetes a link elérhető lesz csapatunk facebook oldalán is.