Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Győzelem Sümeg ellen!

Vasárnap Tapolcán vendég szerepelt NBI-es röplabda csapatunk a Sümeg vendégeként az NBI kvalifikációs kör második fordulójában. A két együttesnek a szezonban ez már az ötödik összecsapása volt és eziádig mindig csapatunk került ki győztesen.

Voltak hiányzók csapatunkban, de egyértelmű volt a célja Bagó László tanítványainak győzni bármi áron.

Ennek fényében vetette is bele magát csapatunk az első szettben ahol első ízben kapott kezdőként lehetőséget Kapusi Zoltán saját nevelésű játékosunk. Csapatunk az első párpontnál mutatott némi bizonytalanságot, de a játékrész közepére sikerült stabilizálni a játékunkat. Szükség is volt rá hiszen a haza csapat folyamatosan üldözte csapatunk és sokáig fej-fej mellett mentek a csapatok. A végjátékban több szerencsénk is volt és Surányi vezérletével sikerült 23:25 arányban megnyerni azt.

A második játékrészben folyamatosan csapatunk akarat érvényesült amit jól mutatott a 3-4 pontos különbség is a csapatok között. Azonban a végjátékban a Sümeg felkapaszkadott remek nyitásainak köszönhetően míg csapatunknál pillanatnyi áramszünet következett be. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy 20:24-ről bukjuk el ezt a felvonást! 26:24 a hazai csapatnak

Ezekután kellett Bagó mesternek rendet rakni a fejekben valamint Orosz helyett Busákot küldte fel a harmadik szettre. Ebben a játékrészben csapatunk diktálta a tempót és vezetett végig. A fiatal Kapusi a lámpalázat levetkőzve folyamatosan kezdetett stabil játékot mutatni valamint Busák is remekül szállt be a mérkőzésben. Így ez a felvonást 22:25 arányban sikerült megnyerni.

A negyedig szettben a játékképe hasonló volt az előző felvonáshoz így azt sikerült 23:25 arányban megnyerni és vele a mérkőzést is.

Bagó László vezetőedző értékelése a mérkőzés után: ,, Bármilyen nyerő állásból képesek vagyunk izgalmas csatát kerekíteni. Pozitívum, hogy az eddig kevesebb szerephez jutó játékosok bizonyították, lehet rájuk számítani.”

NB I Liga Kvalifikációs kör 2.forduló

Sümegi RE – MEAFC-Miskolc 1:3

MEAFC-Miskolc: Pallós, Kapusi, Koszla, Kiss, Orosz, Surányi Csere: Szántai (liberó), Busák, Karóczi, Molnár

Nincs megállás most pénteken hazai pályán fogadják játékosaink a Szolnok csapatát 19:30-tól az egyetemi körcsarnokban. A mérkőzést élőben közvetítjük majd Youtube csatornánkon.