Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Nem adtunk esély a Szolnoknak!

Férfi NBI-es röplabdásaink az elmúlt pénteken hazai környezetben fogadták a listavezető Szolnoki RK együttesét. Az alapszakaszban kétszer találkozott egymással a két csapat, ahol mindkét mérkőzésen a szolnokiak örülhettek. Így égett a játékosokban a bizonyítási vágy és a visszavágás is.

Ennek tudatában nagyon határozottan és lendületesen kezdték a mérkőzést Bagó László tanítványai. A játékrész elejétől folyamatosan 3-4 pont különbség is volt a két csapat között. Amikor a vendég együttes közelebb került csapatunkhoz, mindig sikerült még egy lapáttal rárakni így az első felvonást 25: 22 arányban sikerült behúzni.

A második szettben is folyamatosan csapatunk irányította a játékot. A játékosokon érződött, hogy ezen a mérkőzésen esélyt sem adva játszanak. Így a vendég csapat csak futott az eredmény után. Igaz volt amikor sikerült egalizálni az állást, de akkor Kovácsék ismét egy váratlant húztak vagy bravúros védekezésnek köszönhetően jutottak extra ponthoz. Így ezt a játékrészt is együttesünk nyerte 25: 20 arányban.

Az utolsó szettben csapatunk koncentrációja nem hagyott alább és kézben tartotta a mérkőzést. Játékosaink szíve és küzdeni tudása az egész mérkőzésen a helyén volt. Így nem is volt kérdés, hogy a harmadik felvonást is megnyerik 25:19 arányban. 

Bagó László vezetőedző nyilatkozata a mérkőzés után: ,,Ma igazán harcosak voltunk, nagyon jó szellemben léptünk pályára. Nem hagytuk az ellenfelet kibontakozni, ráadásul komolyabb hullámvölgy nélkül hoztuk le a meccset.”

NBI I Kvalifikációs Kör

MEAFC-Miskolc – Szolnoki RK 3:0

MEAFC-Miskolc: Kapusi, Kozsla, Orosz, Surányi, Pallós, Kovács Csere: Szántai( liberó), Busák, Varga, Karóczi, Barócsi

A bajnokság soron következő fordulójában Szegedre látogat csapatunk április 2-án. A mérkőzést élőben közvetíti majd a hazai csapat 15 óra 30 perctől.