Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Csak a győzelem elfogadott!

A férfi röplabda NBI Kvalifikációs kör következő fordulójában hazai pályán fogadjuk a Sümegi RE együttesét.

A két csapat eddig találkozóin mindig sikerült győztesen elhagyni a pályát Bagó László legénységének. Ez a cél vezérli a csapatot szombaton (kezdés 18 óra) hazai környezetben is.

Bagó László vezetőedző mérkőzés előtti nyilatkozata: ,,Kezdődik a rájátszás második köre. Az első két mérkőzés két győzelmet hozott, majd Szegeden sima vereséget szenvedtünk. A csapat nagyon akarta a sikert, de a szezon legcsúnyább mérkőzése sikeredett belőle.A szombati meccsen csak a győzelem az elfogadható eredmény, ennek érdekében a fejekben rendet kell tennünk. Ha ez sikerül, akkor a nem lesz baj. A Szegeden megsérült Pallósra nem számíthatok, viszont örömhír, hogy –feladótársa- Török Patrik és Berkes Zoltán végre hadra fogható. Folytatom az elkezdett utat, továbbra is szeretnék a fiatal feltörekvő játékosoknak lehetőséget biztosítani.”

A mérkőzést élőben közvetítjük YouTube csatornánkon.