Röplabda szakosztály,  Röplabda U15

Két mérkőzés két győzelem!

A húsvét hétvégi szombaton hazai környezetben lépett pályára fiú röplabda U15-ös csapatunk. Az egyetemi körcsarnokban rendezett tornán részt vett VRC Kazincbarcika és a GLP Nyíregyháza is.

Bacsó István vezetőedző beszámolója olvasható a mérkőzésekről:

MEAFC-Miskolc – VRC Kazincbarcika 3:0

,,A mérkőzést első szakaszában a nagyobb nevű ellenfelünket, tiszteltük és kevésbé hittünk magunkban. Utána egy-két szorosabb labdamenet a javunkra és egy nyitás-fogadás zavar után, sikerült a javunkra fordítani az első felvonást. Ez akkora zavart okozott az ellenfél játékában, hogy a 2. és a 3. felvonást simán hozták fiaink. Így a győzelmünk nem forgott veszélyben. Gratulálok a csapatnak! Végre nagyobb csapatok ellen is tudunk nyerni!”

MEAFC-Miskolc – GLP Nyíregyháza 3:0

Az alapszakasz végén már találkozott a két együttes akkor a nyíregyházi gárda sikerével zárult az akkori mérkőzést. Így még fel fokozottabb állapotban vártuk a mérkőzést. Hála istenek az előző mérkőzés sikere még benne maradt a srácokban, így ott folytatták, ahol az előző mérkőzést abbahagyták. Ez a lendület 2 szettes előnyhöz juttatott minket. A harmadik szettre kicsit elfáradtunk, de a csere játékosok szépen fejezték be a szettek végjátékát és így tudtak piheni a kulcs játékosok is.

Összegezve egy gyönyörű és hibátlan napon vagyunk túl és fontos lépést tettünk a döntő felé. Dolgozzunk tovább, hogy a döntő valósággá váljon. Gratulálok a csapatnak! Köszönöm a szülőknek, segítőknek, vezetőknek a támogatást!

MEAFC-Miskolc U15: Hornyák Balázs, Gál Bence, Bálint Kristóf, Gulyás Bence, Lukács Bence, Bodnár Ádám, Fülöp Gergely, Kormos Huba, Mitruska Márton, Szabad Milán, Bártfai Ákos, Bendik Kristóf, Fábián Kristóf, Repei Ákos

Így csapatunk a másodosztály középszakaszában vezeti a tabellát és már csak egy győzelemre lesz ahhoz, hogy az első három hely valamelyikén végezzünk. Amennyiben ez megvalósul az országos döntőn is részt vehetünk.