Kosárlabda szakosztály,  MEFOB Kosárlabda

Női és Férfi egyetemi csapatunk is rájátszásba jutott

Női és Férfi csapatunk is rájátszásba jutott az Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban

Szollár Gergő alapszakasz értékelése: Az alapszakasz mérkőzései változó intenzitásuk mellett is remek lehetőséget biztosítottak az NB1-es bajnokságra való felkészülésünkben. A mérkőzések összképét tekintve maximálisan elégedett vagyok a csapattal. A szoros mérkőzéseken kellő akarattal, a könnyebbeken kellő tisztelettel kosárlabdáztunk. Az egyetemi keretünk az idei évben is stabil élcsapatként szerepel a bajnokságban, ám külön öröm a hibátlan alapszakasz mérleg, ezzel ugyanis eddig kevés csapat büszkélkedhet.

Rájátszás várakozások: Az ellenfelünk a nyugati csoport negyedik helyezettje. Nehéz megjósolni az erőviszonyokat, bár a Pécs a negyedik helyet szerezte meg a másik csoportban, az eredményekből látszik, hogy jóval kiegyenlítettebb küzdelmek folytak a nyugati csoportban. A keresztjáték két mérkőzése jó alkalom lesz az egyetemi csapat finomhangolásának, illetve fel tudjuk mérni a nyugati riválisok erőviszonyait is. Nem számítok könnyű mérkőzésekre, de a célunk egyértelműen a bajnoki cím megszerzése és ennek megfelelően fogunk küzdeni a rájátszás teljes egészében.


Női Egyetemi csapatunk is a Rájátszásban

Lippai Szabolcs alapszakasz értékelése: Sikerült elérni a célunkat, hogy hasonlóan a tavalyi évhez ami akkor félbeszakadt, újra bekerüljünk kelet legjobb négy csapata közé. Nagyon sok szoros mérkőzést játszottunk, köztük az ELTE és TF csapatával is, és idegenben legyőzve a DEAC-ot ami hatalmas bravúr volt a lányoktól. Kiemelném a csapatmorált, mert a lányok egész évben jól dolgoztak, és egy nagyon jó hangulatú, összetartó kis csapat alakult ki az elmúlt két évben.

Rájátszás várakozások: A nyugati első helyezettel, az UNI Győr SZESE csapatával fogunk játszani. Az előzetes erőviszonyakat nézve nagyon nehéz dolgunk lesz, de ismerve a lányokat végig küzdeni fogunk és mindent megteszünk, hogy bejussunk a négyes döntőbe!

MEAFC TV Miskolci Egyetem – UNI Győr 2021. április 14. szerda 19:15