Labdarúgó szakosztály

Futsal csapatunk nagyon fontos győzelmet aratott hétfőn este!

Felemás érzésekkel utaztunk Berettyóújfaluba, ahol megkezdődött a bajnokság hajrája.

A sereghajtó Nyírség ellen elért döntetlen után hazai pályán kellett bizonyítanunk a megyei rivális Mád ellen.  Az első félidőben tapogatózó volt a játék, mindkét oldalon 1-1 gól esett. A második játékrészre sikerült eggyel feljebb kapcsolnunk és felőrölnünk a mádiakat. 3-1-re győztünk, igazi csapatmunka volt. Ezután a tabellán előttünk álló, papíron erősebb Nyírbátorhoz látogattunk. A papírforma be is igazolódott, 7-4-es vereséget szenvedtünk. Sajnos nagyon sok hibával játszottunk, sehol nem volt az előző fordulóbeli játékunk. Hiányérzetünk azért lehet, mert koncentráltabb játékkal pontot, pontokat szerezhettünk volna. Közben a tabellán mögöttünk helyet foglaló csapatok eredményei is úgy alakultak, hogy továbbra sem dőlhettünk hátra.

Hétfőn esete Berettyóújfaluba az MVFC II-höz látogattunk, akik vezetik az Alsó-házat. A papírforma megint nem nekünk kedvezett, de a papírformák azért vannak, hogy felrúgjuk őket. Az elején még rögtön az első percben ránk ijesztettek, megszerezték a vezetést. De a csapat erejét mutatja, hogy egyből rendeztük sorainkat és ezután mindenki maximálisan oda tette magát. A délidőre egalizáltunk, majd a második játékrész  elején megszereztük a vezetést, amit növelni is tudtunk, egyszer még emberelőnyös játékkal tudtak szépíteni, de erre is volt válaszunk, a végén mi örülhettünk, 5-2-re győztünk.

Még mindig nem lehet hátra dőlni, de azt elmondhatjuk, hogy a három kiesésre esélyes csapat közül mi vagyunk a legkedvezőbb helyzetben, a következő két meccsen minden eldől. Ha tudjuk hozni a Berettyó elleni játékunkat, akkor el fogjuk érni kitűzött célunkat.

Hajrá MEAFC!