Röplabda szakosztály,  Röplabda U19

Országos második hely a második vonalban!

Óriási sikert hajtott végre U19-es csapatunk, hiszen a másodosztály küzdelmeit a második helyen zárta a 2020/2021-es idényben. Varga László vezetőedző beszámolója az utolsó tornáról és évértékelése olvasható lentebb.

,,2021. május 1.-én az U19 csapatunk érem esélyesként lépett pályára a bajnokságban ezúttal a Dunaújváros vendégeként. A célunk egyértelmű volt éremmel hazatérni, de hogy milyen is lesz az az érem az csak a forduló végére derül ki.

Ezen a napon az 1. – 4. helyezések eldöntéséért küzdő csapatok II. fordulóján ismét 3 mérkőzést kellett lejátszani.

Az első mérkőzésen a házigazda DSE (Dunaújváros) csapatával mérhettük össze tudásunkat.

Az előző fordulóból kiindulva tudtuk milyen erő képviselnek ezért kissé felforgatott felállásban kezdtük a játékot és azok léptek pályára elsőként akik a szezonban kevesebbet vagy nem is kaptak szerepet. A kezdésnél a cseresoron meglátszott a rutintalanság, izgatottság hisz az egyszerű alapjátékba is rengeteg hibát követtek el. A mérkőzés folyamán folyamatosan léptek pályára az alap kezdő játékosok, hogy ők is bele melegedjenek a játékba és felvegyék annak ritmusát. Bár a mérkőzés végére már a teljes kezdő sor volt a pályán, sajnos nem tudtunk sem szettet rabolni az ellenfelünktől, sem pedig legyőzni őket! De nem is ez volt a számunkra fontos mérkőzés.

Köszönjük a játékot DSE csapatának!

DSE – MEAFC-Miskolc 3 – 0  (25-9; 25-16;25-20)

A második mérkőzésen a GLP Nyíregyháza csapatával csaptunk össze.

Számunkra ez jelentette a nap legfontosabb időszakát! A srácok minden akaratukkal és idegszálukkal erre a mérkőzésre koncentráltak. Az első labdamenettől folyamatosan a kezünkben tartottuk az irányítást, sikerült minden szettben kissé ellépnünk az ellenfelünktől és tartani az előnyünket.

Talán mondhatom azt, hogy a két csapat között az egész szezonban folytatott csaták közül ez volt a legsimább és szerencsére a lehető legjobbkor tudtunk feléjük emelkedni. 

Köszönjük a játékot a GLP Nyíregyháza csapatának!

GLP Nyíregyháza – MEAFC-Miskolc  0 -3 (18-25; 19-25; 19-25)

A harmadik mérkőzésen a KVSRC csapatával játszhattunk volna de sajnos ők nem vállalták a tornán való szereplést így ez a mérkőzés elmaradt vagyis sima győzelemként került elszámolásra.

MEAFC-Miskolc – KVSRC 3 – 0  (25-0; 25-0; 25-0)  

MEAFC-Miskolc U19: Pavlik Máté, Sztupjár Kristóf, Komjáti Levente, Kicsis Szilveszter, Vad Levente, Halmai Gellért, Tordai Bence, Szabó Péter, Faragó Bence, Bosznai A. Gergely, Kovács Bálint, Polanen Armin, Kruzseczky Csaba.

Év értékelés

Egy nem mindennapi bajnokságot tudhatunk magunk mögött, hisz sok volt benne a bizonytalanág. Rengeteg gonddal, problémával kellett megküzdeni minden csapatnak, ami alól a miénk sem volt kivétel. A COVID-19-nek köszönhetően korlátozottak voltak a lehetőségeink, de a szakosztályvezetés és a klub a lehető legjobb és legtöbb segítséget és a lehetőségekhez mérten a teret is megadták nekünk a felkészülésre.

Nagy feladat volt számomra ezekből a srácokból egy nagy egységet” CSAPATOT” kovácsolni. Bár nem voltunk ismeretlenek egymás számára, mégis a szezon elején az erő felmérő köröket le kellett futni szinte mindenkivel. Rengeteg munka, fájdalom és konfliktus áll mögöttünk, de bátran kijelenthetem, hogy sikerült összekovácsolni a srácokat és csapatot létrehozni belőlük, s erre a legjobb bizonyíték a bajnokságban elért második helyezésünk!

A jövőben szeretném ezt a csapat egységet tovább erősíteni és bár többen korosztályt lépnek, de nem engedem el a kezüket és tekintetem folyamatosan rajtuk tartom és segítem a fejlődésüket ahol tudom.

Ezúton szeretnénk megköszönni a klubnak és a szakosztályvezetésnek, hogy minden támogatást és lehetőséget megadtak számunkra a felkészülésre és a minőségi munka végzésre.

Azoknak is köszönet akik segítették a munkánkat!”