Kosárlabda szakosztály,  MEFOB Kosárlabda

Sikeres évet zárt női egyetemi csapatunk

Dicséret illeti a lányokat, nagyon szép teljesítményt nyújtottak az éven, a keleti csoport 4. helyét megszerezve sikerült rájátszásba jutni, és két nagyon jó mérkőzést játszottunk a nyugati csoport éllovasa ellen.

Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, női keresztjáték

Miskolci Egyetem – UNI-Győr Széchenyi Egyetem 62-68 (15-15, 14-9, 15-29, 18-15)

Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 0 néző. V.: Marton P, Vaszi Á.

Miskolci Egyetem: Sikora 14, Kecskés 13/3, Szegeczki 6, Kababik 4, Balázs 1. Csere: Takács 15/9, Nagy 7/3, Papp 2. Edző: Lippai Szabolcs.

Győr: Baffi 18/3, Nagy 9/6, Horváth 8/6, Rozmán 6/3, Horváth 5. Csere: Perl 10, Bánszegi 6, Szűts 6/6, Pozsgai. Edző: Barthalos istván, Balla Dóra.

Lippai Szabolcs: – Beragadtunk a meccskezdésnél, de szerencsére hamar vissza tudtunk kapaszkodni a játékba. A lányok nagyon küzdöttek és sebességben is partiban tudtunk lenni, viszont sok kis hibát ejtettünk a mérkőzés során, ami megbosszulta magát. Várjuk a visszavágót, ahol mindent meg fogunk tenni, hogy egy jó mérkőzést tudjunk játszani.

Barthalos István: – Igazi rájátszásos mérkőzés volt. Számítottam arra, hogy a Miskolc jó formában van, mert az utolsó mérkőzéseken bravúr győzelmeket arattak, és így is történt ez a kemény küzdelem. Úgy gondolom, hogy az akaratunk vitt előre és ezért tudtunk nyerni egy nagyon nehéz mérkőzésen. Próbáltunk valamilyen szinten készülni az ellenfélre, de látatlanba csak a statisztikák alapján tudtunk, nagyon ügyesen játszott a Miskolci Egyetem csapata. Bízom a további jó folytatásban és várjuk a Miskolcot jövő hét szerdán a visszavágóra.

Nagy sebességgel kezdett a győri csapat, három 3 pontos kosárral nyitotta a mérkőzést. Egy hazai időkérés után a Miskolci Egyetem csapata is felpörgött, és gyorsan kiegyenlítette a mérkőzést (15-15). A második negyedben a csapatok fej-fej mellett haladtak, és a miskolci gárda Kecskés Karina vezényletével átvette a vezetést (29-24). A félidei szünet után a vendég csapat még nagyobb sebességre kapcsolt és letámadással hozta zavarba a hazaiakat (44-53). Miskolc sem hagyta magát, minden energiáját felhasználva közelített a Győri gárdához, de mégse sikerült átvenni a vezetést, így az első találkozó győztesei a győri egyetemisták lettek.

Második mérkőzés

UNI-Győr Széchenyi Egyetem – Miskolci Egyetem 76-56 (20-14, 21-11, 20-11, 15-20)

Győr: Baffi (12/3), Nagy (6), Horváth (6/6), Rozmán (6/3), Horváth (11/3). Csere: Perl (23/12), Bánszegi (6), Szűts (4), Király (2), Tóth, Pozsgai. Edző: Barthalos istván, Balla Dóra.

Miskolci Egyetem: Sikora (9), Kecskés (10), Szegeczki (6), Kababik (10), Takács (13/9) Csere: Nagy (6), Papp (2), Balázs Edző: Lippai Szabolcs.

Az első mérkőzés Miskolcon nagyon kiélezett volt, 6 pontos előnnyel várta a Győr a visszavágót. A hazai csapat az első negyedtől próbált dominálni tempós, gyors játékkal. A miskolci lányok egy jó zóna védekezéssel kezdték a mérkőzést, de a hazai gyűrű a győrieknek kedvezett, akiknek a második negyedben többször is sikerült “átdobni” a zónát – végül összesen 9 triplát értékesítettek. Miskolci oldalról Takács Anna (13/9) volt többször is eredményes a hárompontos körív mögül. A Győr vezére ezúttal Perl Zsófia volt, aki 23 pontig jutott, 4 triplát süllyesztett el az ellenfél gyűrűjébe. Az első félidőben már nagy különbségre tett szert a hazai csapat, de a vendégek végig küzdöttek.

Barthalos István: – Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült a Final Fourba bejutnunk! A motivált csapatom ellen senki sem tudott volna a mai napon győzedelmeskedni. Köszönjük a játékot a Miskolc csapatának, és jobbulást kívánok sérült játékosuknak! 

Lippai Szabolcs: – Örülök, hogy idáig eljutottunk a csapattal, nagyon jó mérkőzéseket játszottunk az évben, büszke vagyok a lányokra. Gratulálok a Győr csapatának, és mielőbbi gyógyulást kívánunk Balázs Leának!

Női Egyetemi Bajnokság Alapszakasz Tabella