Röplabda szakosztály

Bemutatkoztunk a strandröplabda bajnokságban

Bemutatkoztunk a strandröplabda bajnokságban nem is akárhogyan!

Szakosztályunkat az idei évtől strandröplabda szakággal bővítettük. Az elmúlt években sok strandröplabda versenyen fordult meg MEAFC-os játékos, de sosem a klub kötelékében. Ettől az évtől azonban Berkes Zoltán irányításával már szervezetten fog működni a versenyeztetés és az edzések is.

Most szombaton és vasárnap kerültek megrendezésre az első hajdúnánási tornák. Szombaton két párossal képviseltettük magunkat a felnőtt ,,B” kategóriában Karócszi-Oláh és Kapusi-Tóth jóvoltából.

Karócszi-Oláh a csoportjuk harmadik helyét szerezték meg a Mészáros-Budai és Tompa -Szabó párosok mögött. Ahogy haladtak előre a mérkőzések a srácok úgy kezdtek egyre jobb teljesítményt nyújtani ami végül a 17. helyre volt elég ezen a napon.

Kapusi-Tóth párosnak ezen a napont három győzelmet sikerült elkönyvelni. Sokszor az alapjátékba csúsztak be hibák, amiket a jövőben javítani kell, hogy ebben a mezőnyben is eredményesek tudjanak lenni.

Vasárnap U22-es kategóriában három páros képviselte egyesületünket. Kapusi-Tóth, Komáromi-Sztupjár és Bányai-Jerszi párosok jóvoltából.

Komáromi-Sztupjár párosunk az első mérkőzésüket elvesztette, de azt követően két győzelmet is bezsebelhettek. A következő mérkőzéseken a VRCK párosaival mérkőztek meg sajnos mindkét mérkőzésen alul maradtak. Azonban így is a torna 7-ik helyét szerezték meg ezen a napon.

Bányai-Jerszi párosunk három győzelmet és három vereséget szenvedett. Így a 7.helyet szerezték meg holtversenyben a Komáromi-Sztupjár párosunkkal. 

Kapusi-Tóth kettősünk remekelt ezen a tornán, hiszen a csoportjukban mindkét mérkőzésüket megnyerték így jó pozícióból várhatták a folytatást a főtáblán. Itt sikerült egy győzelmet és egy vereséget elkönyvelni azonban így is az elődöntőbe kerültek. Ott nem inogtak meg a srácok és megsem álltak a torna döntőjéig. Itt a VRCK-s Lévai-Molnár párost sikerült egy izgalmas mérkőzésen (14-4-es állásról visszahozva a mérkőzést) legyőzni és ezzel bezsebelni a torna győzelmet is.

A torna végeredményét az alábbi linken lehet elérni.

Nincs megállás, hiszen az előttünk álló hétvégén szombaton ismét pályára lépnek párosaink ezúttal Budapesten.