Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U18

Pozitív emlékekkel búcsúzunk a bajnoki évtől.

MEAFC U18 rájátszás 25-32. helyért, 8. mérkőzés

Baja Bácska FKE – MEAFC/A: 26-63 (16-11, 4-18, 2-20, 4-14)

Baja Bácska FKE: Emelieze (7/3), Szabó (5/3), Szamosvári (4), Virág (4), Weiner (4). Csere: Rutterschmidt (2), Horváth. Edző: Szabó Attila

MEAFC/A: Ragályi (23), Poczkodi (16), Nyíri (10), Bajzát (7), Kisfalusi. Csere: Geszti (5/3), Vass (2). Edzők: Varga Dénes, Lippai Szabolcs.

Egy fárasztó és hosszú út/év után megérkeztünk Bajára, hogy lejátsszuk a versenyidőszak utolsó mérkőzését. Ez már valóban csak egy becsületbeli ügynek számított, így kihívás volt ráhangolódni a találkozóra, pláne egy kb. 5 órás utazás után. Kevesen is voltunk, több játékosunkat most oltották, és egyéb gondok is felmerültek, de készen álltunk arra, hogy egy győzelemmel zárjuk le az évet. A „ballagó” 2003-as születésű játékosaink kezdték a mérkőzést, nem éppen ideális összeállításban J, de ezzel a gesztussal szerettük volna megköszönni az év során elvégzett edzésmunkát. A hazai csapat jól kezdte a mérkőzést, így a második negyedtől rendezni kellett a sorainkat, nehogy rosszul süljön el a nagy ünneplés. Innentől kezdve már nem is volt semmi gond, viszonylag könnyedén nyertük a találkozót, ezzel veretlenül zárva a 25-32. helyért folyó versengést. A PVSK kizárásával egy helyezéssel előrébb végeztünk, így a 24. helyen fejeztük be a Junior bajnokságot. Talán több is volt a csapatban, de a körülmények, a nehézségek sokszor közbe szóltak, nem tudtunk mindig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, ettől függetlenül nincs miért szomorkodnunk, jó meccseket játszottunk, voltak bravúr győzelmek, nagy csaták, így pozitív emlékekkel búcsúzunk a 2020/2021-es bajnoki évtől.