Asztalitenisz szakosztály

Ezüstérmet ért a bravúr!

Legördült a függöny, véget értek a küzdelmek az asztalitenisz csapatbajnokság különböző osztályaiban. A férfi NB II Északkeleti csoportban szereplő MEAFC I együttese bravúros menetelést mutatott be és megszerezte a második helyet!

Az élen a Szécsény II végzett, a nógrádi alakulat 42 ponttal szerezte meg az elsőséget. A miskolciaknak 41 egység jött össze, míg a harmadik helyezett Szerencs 36 pontot ütögetett össze. A MEAFC 16 mérkőzése közül 12 esetben győzött, 1 döntetlent ért el, és 3 vereséget szenvedett.

Érdemes kicsit a számok segítségét is előhívni! Szűcs József leigazolása telitalálat volt, ugyanis a frontember 48 mérkőzése közül 47 esetben győzött, ez a produkció 97.91-os teljesítményt takar! Li Hongyang 44 mérkőzéséből 35 esetben nyert, ez 79.54 százaléknak felel meg. Ugyancsak dicséretes a fiatal Stadler Tamás produkciója, aki 59 mérkőzésből 40-et fejezett be győzelemmel, ez 67.79 százalékos teljesítmény. Játszott még Sztupák Zoltán (45), Macsuga József (35), valamint Bodnár József (21).

Jegyezzük meg, hogy a szakosztály történetében ez a mostani a legjobb szereplés! A második hely kiharcolása nagy fegyvertény, és azt is jelentheti, hogy a csapat helybetöltőn játszhat! Információink szerint a bajnok Szécsény II nem vállalja az NB I-ben való indulást, ebben az esetben viszont az országos szövetség kiír egy osztályozót, amelynek a győztese léphet magasabb osztályba. Az sem kizárt, hogy érdeklődés híján nem kerül sor osztályozóra, ebben az esetben azonban a miskolci egyetemi klub berkeiben el kell azon gondolkozni, hogy adottak-e az esetleges magasabb osztályban való indulás feltételei.

A szezon kezdetén egyébként szó sem volt a felkerülésről! Nyugodt idényt várt a szakosztályvezetés, kiegyensúlyozott játékkal és esetleg egy-két bravúrral. Nos, az alapvető célt sikerült túlteljesíteni, mégpedig jelentős mértékben. A sorrend valójában a 21. játéknapon dőlt el, amikor a MEAFC I gárdája idegenben tudta legyőzni 11-7 arányban a konkurens Szerencs együttesét! A siker fő letéteményese Szűcs József és Stadler Tamás volt, mindketten 4-4 győzelemmel járultak hozzá a csapat sikeréhez. Az alakulat egyébként a hajrában sorra aratta győzelmeit: a DABE ellen 15-3, a Gödöllő II ellen 10-8, a DAK II ellen pedig 14-4 volt az eredmény.

„Nagy fegyvertény, amit elért a csapat – kommentálta a történteket Holdi László szakosztályvezető. – A gárda végig egységes volt, sérüléseket, betegséget, járványt is kibírt, mindenképpen rászolgált az előkelő helyezésre. Sokat nyomott a latban Szűcs József rutinja, ő igazi vezéregyénisége volt csapatunknak.”

A szakosztály berkeiben most csend és nyugalom honol, de a játékosok a nyáron sem teszik le az ütőt, ugyanis a jól belakott E/4-es kollégium tornatermében folyamatosan pattoghat a labda. Hallani a keret változásairól, a függőben lévő ügyeket mielőbb rövidre kell zárni, hogy tisztuljon a kép.

Doros László

Asztalitenisz szakosztály