Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Fontos állomása lesz felkészülésünknek a tiszaújvárosi Kupa.

Hétvégén a Phoenix kupán lépünk pályára, ennek kapcsán Váczi Pétert a csapat vezetőedzőjét kérdeztük.

Váczi Péter: Felkészülésünk negyedik hetének a végén érkeztünk el a tiszaújvárosi kupához. Egy rossz szavam nem lehet a csapatra, amit eddig kértem a srácoktól azt legjobb tudásuk szerint végrehajtották. Az idén érkezett játékosok beépítése is jól halad. Azt gondolom a bajnoki rajtra a srácok megfelelő mélységben meg fogják ismerni egymás erősségeit a pályán.

Fontos állomása lesz felkészülésünknek a tiszaújvárosi Kupa. Eddig csak egy edzőmeccsünk volt, így mindenképpen jó alkalom lesz az előttünk álló két mérkőzés, hogy lássuk, hogy állunk, mi működik jól vagy éppen rosszul.

Egy biztos a küzdelemből nem engedünk, edzőmeccs ide vagy oda, mindent oda fogunk tenni a pályára amink van. Minden meccsen a megalkuvás nélküli küzdelem kell, hogy jellemezze az idei miskolci csapatot.

Pénteken 16:00-tól lép pályára a MEAFC csapata. A mérkőzést közvetítjük YouTube csatornánkon.