Klub,  Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Hazai második hely a IV. Szaniszló Sándor Emléktornán

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kosárlabda Szövetség szeptember 9-11. között négy-négy női és férfi csapatot látott vendégül a Miskolci Egyetem Körcsarnokában, ahol a hazaiak a második helyet harcolták ki.

A magyar kosárlabda sport, a miskolci és a Miskolci Egyetemi sportélet egykori meghatározó alakjának, Szaniszló Sándornak az emlékére már negyedik alkalommal rendeztek nemzetközi felkészülési tornát.

   A torna első összecsapásán, szeptember 9-én, csütörtökön az aktuális szlovák női bajnok Rózsahegy és az Aluinvent DVTK mérte össze tudását. A két régi rivális találkozóját a jobban koncentráló, pontosabban dobó diósgyőrieknek sikerült megnyerniük

   A szeptember 10-i program két női találkozóval vette kezdetét. Elsőként a nemzetközi porondon is előkelően jegyzett Rózsahegy játszott a TFSE-MTK együttesével, melynek sikerült legyőznie az esélyesebbnek vélt szlovák csapatot.

A második női mérkőzésen a fiatal és lelkes kassai „Angyalok” nem bírtak a formálódó diósgyőriekkel.

A harmadik mérkőzésen, melyen férfi együttesek léptek pályára, az egykori sikeredző, Földi Sándor vezette Jászberény magabiztosan nyert a salgótarjániak ellen.

A pénteki utolsó találkozó előtt megtartott ünnepélyes megnyitón elsőként Bene Szilárd főszervező, a B.-A.-Z. Megyei Kosárlabda Szövetség ügyvezetője köszöntötte az egybegyűlteket, miközben a következőket is elmondta: – Szaniszló Sándor évtizedeken át volt a megyei szövetség főtitkára, úgyis mondhatjuk, hogy a megye kosárlabda sportjának mindenese, mindenek tudója. Ő volt az az ember, aki válogatás nélkül mindenkinek igyekezett segíteni, és legtöbbször segített is. Az emlékére rendezett esemény négy év alatt kinőtte magát, nem csak nemzetközi lett, hanem idén Magyarországon az egyik legnagyobb emléktorna, a 8 résztvevő csapatnak köszönhetően.

Kettős megemlékezés

  • Szaniszló Sándor 1966-ban csatlakozott a MEAFC-hoz, akkor még sportolóként, később intéző, szakosztályvezető, majd pénztárnok lett, akkoriban kapta a Bukszi becenevet, ami tisztelettel és szeretettel övezve egész élete során végig kísérte –  fogalmazott Gyenes Mirella, a MEAFC ügyvezetője. – 2001-től ő vette át a MEAFC ügyvezetői pozícióját. Precizitása, munka és ember szeretete, sport iránti elkötelezettsége mindannyiunk számára példaértékű. A mai torna elsődleges célja, hogy méltón megemlékezzünk Szaniszló Sándorról. Ugyanakkor szeretném megragadni az alkalmat, hogy egy jeles, kerek évfordulóról is megemlékezzünk. 1951-ben, 70 évvel ezelőtt alapították egyesületünket, a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Clubot. Szerintem méltán lehetünk büszkék arra, hogy akkoriban, a néhány sportszerető egyetemi oktató által alapított sportklub mára egy országos hírű egyesületté nőtte ki magát, ahol jelenleg több, mint 650 fő sportol. Az elmúlt időszakban nagyon sok sikert értünk el. Ennek fényében, az egész vezetőség nevében mondhatom, hogy pozitívan tekintünk a jövőbe. Köszöntöm tehát a megalakulásának 70. évfordulóját ünneplő MEAFC valamennyi jelenlegi és korábbi sportolóját, edzőjét, munkatársát, sportvezetőjét. További sok sikert, kiemelkedő eredményeket kívánok!

Személyes kötődésekkel

Nagy szeretettel köszöntöm a torna valamennyi résztvevőjét, a szervezőket és természetesen a közönséget is – kezdte megnyitó beszédét Veres Pál, Miskolc polgármestere. – Nagyon örülök annak, hogy városunk patináns sportegyesülete ilyen nívós tornát rendez már negyedik éve, mely jó hírünket viszi. A Miskolci Egyetemet működtető alapítvány kurátoraként külön öröm számomra, hogy a felsőfokú tanintézmény nem csak az oktatás, a tudomány, a kutatás, hanem a sport területén is kiemelkedően tud szerepelni. Éppen most, ezzel a megnyitóval szinte egy időben kezdődik egy budapesti rendezvény, melynek fókuszában a 2024-es Európai Egyetemi Játékok szerepel. Ezt a hatalmas rendezvényt Miskolc, Debrecen, a Miskolci Egyetem és a Debreceni Egyetem közösen szervezi. 70 éve, az egyesület megalakulásakor a Földes Ferenc Gimnázium épületében működött a Miskolci Egyetem. Talán tudják, hogy ahhoz az intézményhez nekem is volt némi kötődésem. Személyes kapcsolódási pontként elmondhatom, hogy itt a Körcsarnokban magam is sokat játszhattam. Szaniszló Sanyi bácsihoz a kötődésem régi és széleskörű. Az apósom volt az ő osztályfőnöke a Kilián Gimnáziumban, akivel kölcsönösen tisztelték egymást, miközben az évek során büszke lehettem arra, hogy én is apai jóbarátomnak tarthattam őt. Elhangzott, hogy milyen ember is volt ő. Általában a hozzá hasonló embereket az jellemzi, hogy megszállottak, nagy lendülettel rohangálnak és csillog a szemük. Én mindig azt láttam, hogy Sanyi bácsi egy szelíd megszállott volt. Csendes, inkább háttérbe szorult, de mindig határozottnak bizonyult, nagyon jól tudta mit szeretne elérni, és azt általában elérte. Azt gondolom, hogy a MEAFC, a miskolci és a megyei kosárlabdázás nagyon-nagyon sokat köszönhet neki. Azt mondják, hogy egy ember addig él, ameddig emlékeznek rá. Azt kívánom, hogy évtizedeken keresztül maradjon fenn a Szaniszló Sándor Emléktorna, és így emlékezzünk rá, így éljen tovább köztünk!

Koszorúzás után hazai győzelem

A megnyitót követően – az eddigi hagyományoknak megfelelően – a jelenlevők, élükön Veres Pállal, megkoszorúzták Szaniszló Sándor emléktábláját, melyet 2018 őszén avattak fel a Miskolci Egyetem körcsarnokában. A vendégek megtekinthettek a helyszínen egy történeti kiállítást az idén 70 éves MEAFC múltjáról.

A nap utolsó mérkőzésén a házigazda MEAFC férfi csapata is tevékenyen szeretett volna hozzájárulni az ünnepséghez. Izgalmas, változatosan alakuló derbin győzelmet arattak a dunaharasztiak ellenében, így a találkozó végét jelző duda után abszolút jogos volt, hogy a szurkolók „Gyertek ide! Gyertek ide!”  felszólítással gratuláltak a játékosoknak.

Végletekig kiélezett küzdelemben

   A torna szombati folytatásában előbb a TFSE-MTK női csapata mérte össze tudását a Young Angels Kosice csapatával. A fővárosiak begyűjtötték második győzelmüket is. A hölgyeknél – a kiírás értelmében – ezúttal nem hirdettek végeredményt.

A férfi mérkőzéssorozat bronzcsatáját a Dunaharaszti és a Salgótarján kettőse vívta meg, előbbi sikerével. A fináléban a Jászberény volt a házigazda MEAFC-Miskolc ellenfele. A végletekig kiélezett küzdelem az egykori sikeredző Földi Sándor vezette vendégek győzelmével ért véget, de harcosságukért dicséret illeti az így a második helyen zárt miskolciakat is.

Részletes eredmények

Nők

Aluinvent DVTK – MBK Ruzomberok 69-51 (20-9, 12-14, 17-17, 20-11)

Aluinvent DVTK: Kiss 16, Jovanovic 15/3, Bogicevic 10/6, Aho 9/3, Kányási 5/3.  Cs: Bernáth 8/6, Tóth 6, Bacsó, Oláh, Végh-Dudás. Edző: Földi Attila

MBK Ruzomberok: Prazenicová 18/6, Turudic 12, Bura 11, Stasová 6, Buknová 1.  Cs: Uramová 3, Havranová, Oravcová. Edző: Juraj Suja

MBK Ruzomberok – TFSE-MTK 68-73 (23-18, 15-20, 15-12, 15-23)

MBK Ruzomberok: Turudic 20/3, Prazenicová 19/9, Bulnová 9/3, Radka 7/3, Bura 7.  Cs: Havranová 6, Oravcová, Uramová. Edző: Juraj Suja

TFSE-MTK: Pavel 18/3, Dúl 16/6, Jenkins 15/9, Baa 3/3, Tóth.  Cs: Szeitl 10/3, Stonewall 6/3, Király 3/3, Németh 2, Burján, Herman. Edző: Magyar Bianka

Young Angels Kosice – Aluinvent DVTK 58-89 (14-26, 11-17, 14-24, 19-22)

Young Angels Kosice: Higgins 17, Fluker 14, Bohusová 10/3, Ostádalová 6, Urbanová.  Cs: Rodáková 6, Mikovcáková 3, Knappová 2, Kristlová, Plavnická. Edző: Dvorscák Radko

Aluinvent DVTK: Kiss 14, Kányási 13/3, Jovanovic 13, Aho 12/6, Bogicevic 10.  Cs: Tóth 11, Bernáth 9/3, Bacsó 6, Végh-Dudás 1, Márkusz, Oláh. Edző: Földi Attila

TFSE-MTK – Young Angels Kosice 81-55 (18-17, 19-9, 23-13, 21-16)

TFSE-MTK: Dúl 15, Jenkins 12/12, Stonewall 11/3, Burján 5/3, Pavel.  Cs: Baa 18, Herman 8/6, Szeitl 7, Tóth 3, Námeth 2, Király. Edző: Magyar Bianka

Young Angels Kosice: Higgins 18/3, Bohusová 9/3, Fluker 5, Urbanová 4, Ostádalová 4.  Cs: Kristlová 6, Mikovcáková 5, Knappová 4, Rodáková, Plavnická. Edző: Dvorscák Radko

Férfiak

Elődöntők:

Jászberényi KSE- Salgótarjáni KSE 81-57 (18-12, 23-12, 24-15, 16-18)

Jászberényi KSE: Velkey 18/6, Olasz 18, Rakic 8/6, Meleg 2, Várbíró 2.  Cs: Rosic 8/6, Nagy 7/6, Lewis 7, Homoki 6, Fekete 3, Kovács 2. Edző: Földi Sándor

Salgótarjáni KSE: Dragasevic 15/3, Molnár 12/3, Donakovski 9, Molnár 5/3, Kuttor 3.  Cs: Takács 5/3, Karanfilovski 4, Monye M. 2, Monye J. 2, Gulyás. Edző: Szabó Zoltán

MEAFC-Miskolc – Dunaharaszti MTK 70-63 (20-10, 15-21, 16-18, 19-14)

MEAFC-Miskolc: Kozák 12, Cseh 8, Szicsák 3, Sándor, Nyíri.  Cs: Tóth 20/6, Pintér 12/6, Szögi 5, Csák 4, Ragályi 4, Ungi 2, Rákosi. Edző: Váczi Péter

Dunaharaszti MTK: Santiago 24, Fekete 12/6, Csabay 9/6, Bocsárdy 4, Debreczeni.  Cs: Imolay 7, Haris 6/3, Kerti 1. Edző: Ughy Albert

A 3. helyért:

Dunaharaszti MTK – Salgótarjáni KSE 80-77 (22-16, 24-23, 18-18, 16-20)

Dunaharaszti MTK: Santiago 27/6, Fekete 15/9, Csabay 14/9, Bocsárdi 3, Debreczeni 2.  Cs: Haris 9/9, Imolay 8, Kerti 2. Edző: Ughy Albert

Salgótarjáni KSE: Molnár 17/15, Takács 9, Hargitai 5/3, Monye M 3/3, Karanfilovski.  Cs: Dragasevic 17/6, Molnár 15/3, Donakovski 6, Monye J. 5/3, Kuttor. Edző: Szabó Zoltán

A döntő:

Jászberényi KSE – MEAFC-Miskolc 79-76 (23-17, 18-14, 15-23, 23-22)

Jászberényi KSE: Homoki 11/3, Nagy 11/3, Meleg 8, Rakic 5/3, Lewis 4.  Cs: Olasz 16, Velkey 9, Rosic 8/6, Fekete 7/3, Várbíró. Edző: Földi Sándor

MEAFC-Miskolc: Ragályi 14, Kozák 11, Tóth 9/3, Szicsák 9, Cseh 6.  Cs: Csák 13/9, Pintér 12/6, Szögi 2, Sándor, Nyíri, Rákosi. Edző: Váczi Péter.