Röplabda szakosztály,  Röplabda U21

Vereség a VRCK U21 ellen, de a hozzáállással nem volt gond!

Az NBII-U21 ,,C” jelű csoportjának következő fordulójában Kazincbarcikára látogatott U21-es csapatunk. A mérkőzés előtt tisztában voltak vele játékosaink, hogy nem egyszerű mérkőzés vár rájuk. Sajnos teljes kerettel nem sikerült elutazni Varga Lászlóéknak, betegségek miatt. Azonban a játékosaink hozzáállására nem lehetett panasz. Végig küzdöttek a pályán és helyenként szép játékot mutattak be.

Varga László vezetőedző értékelése a mérkőzés után: ,, Az eredmény a vártaknak megfelelően alakult, ennek ellenére Én büszke vagyok a fiúkra mert még így csonka csapattal is helyt álltak a mérkőzésen és jól érezték magukat. Voltak szép jelenetek és az új játékosok is játéklehetőséget kaptak. Gratulálok a VRCK csapatának!”

NBII-U21 ,,C” csoport

VRCK U21 – MEAFC-Miskolc U21   3:0

MEAFC-MiskolcU21: Szabó, Sztupjár, Faragó, Polanen, Tordai, Gombkötő Csere: Pejkó (liberó), Wolf, Tamás

Az év utolsó mérkőzésén házi rangadó lesz hiszen egyetemistáinkból álló NBII-es csapatunkkal csapnak össze Varga László tanítványai. Az a mérkőzés december 21-én az egyetemi körcsarnokban kerül majd megrendezésre 20 óra 40 perctől.