Röplabda szakosztály,  Röplabda U15

Remek játék, sima győzelem!

Tatár Mihály U15 OGYB II. osztály alapszakaszának utolsó fordulójában fiú röplabdacsapatunk a Budapestre látogatott, ahol a MALÉV SC-vel mérkőztek meg. Bacsó István tanítványai az egész mérkőzés alatt magabiztosan játszottak, élvezték a mérkőzést. Folyamatosan irányították az összecsapást így egy percig sem forgott veszélyben a győzelem.

Bacsó István vezetőedző értékelése a mérkőzés után: ,, Most játszott élesben először a csapat ilyen felállásban. Jól sikerült a főpróba. Mindhárom szettet magabiztosan hoztuk. Sajnos a mérkőzés végén megsérült az ellenfél játékosa neki a csapat nevében is jobbulást kívánunk! Gratulálok a csapatnak a mai győzelemhez!”

Tatár Mihály U15 OGYB II. osztály alapszakasz

MALÉV SC – MEAFC-Miskolc  0:3

MEAFC-MiskolcU15: Farkas, Kis, Fábián, Jáborcsik, Kormos, Bártfai  Csere: Gál (liberó), Repei (liberó), Jakó, Lakatos, Polanen, Hornyák, Fülöp,

Így a 2021-es évet a tabella harmadik helyén zárja együttesünk, igaz egy mérkőzéssel kevesebbet játszott mint a listavezető Pénzügyőr SE ,,B” . Amennyiben az elmaradt mérkőzés pótlásra kerül és sikerül megnyerni a mérkőzést akkor akár az élen is zárhatja az alapszakaszt a Bacsó alakulat.