Röplabda NB2,  Röplabda szakosztály

NBII: Vereség a listavezető ellen

A férfi röplabda NBII-U21 ,,C” jelű csoportjának soron következő fordulójában egyetemista röplabdásaink Szolnokra látogattak szombat este. A hazai csapat vezeti a bajnokságot, így nem könnyű mérkőzés várt Kovács Zoltán csapatára. Már csak azért sem, mert sajnos hétközi sérülések is hátráltatták a csapatot a normális felkészülésben.

A bár nagyot küzdött csapatunk és a játosok szíve-lelke a pályán volt mégsem sikerült bravúros eredményt elérni. Azonban a hozzáállásra és akaratra nem lehetett panasz ezen az összecsapáson.

Kovács Zoltán vezetőedző értékelése a mérkőzés után: ,, Megmutatkozott a két csapat közti különbség. Dicséret érdemli a játékosaimat, küzdelemből 5-ös. Komáromit emelném ki bátor ötletes játéka miatt.”

NBII-U21  ,C” csoport

Szolnoki SPC – MEAFC-MiskolcNBII   3:0

MEAFC-Miskolc NBII: Oláh, Paranai, Gudász, Tóth, Komáromi, Kormos,  Csere: Zvara (liberó), Miklós, Bordás, Bányai, Jerszi, Demeter

Csapatunkra az éven még egy mérkőzés vár hazai környezetben. Igazán különleges mérkőzés lesz, hiszen U21-es csapatunkkal mérik összetudásukat.

A mérkőzés kedden este 20 óra 40 perckor kezdődik az egyetemi körcsarnokba. A belépés ingyenes azonban szájmaszk használata  kötelező.