
Két szoros vereség az osztályozón
Szombaton Dunaújvárosban szerepelt U15-ös csapatunk, ahol az első osztályba kerülés volt a tét. A házigazda Dunaújváros mellett a Győr csapatával mérkőztek meg Bacsó István és Jakó Imre fiai.
Bacsó István vezetőedző értékelése a mérkőzések után:
Széchenyi Győr – MEAFC-Miskolc 3:0
,,Az alapszakaszban sikerült legyőzni a Győrt, most viszont egy két egyéni hibát kihasznált az ellenfél s megtartotta minimális előnyét minden szett során. Szoros csatában emelt fővel veszítettünk. Most nem nekünk pattant a labda!”
DSE Röplabda Akadémia – MEAFC-Miskolc 3:0
,,Itt is szoros csata alakult ki. Minden szettben a végjátékig fej fej mellett haladtak a csapatok. Sajnos a szettek végét mi bírtuk kevésbe fejjel. Gratulálok a csapatnak a mai teljesítményhez! Remélem a középszakaszban tovább tudunk fejlődni.”
Csapatunk minden dicséretet megérdemel hiszen nagyon szoros mérkőzéseken maradtak alul. Így a középszakaszt a másodosztályban folytatják majd a srácok. Itt nem is lehet kérdés, hogy az érem szerzés lesz a célja Bacsóéknak.