Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Remek győzelmet arattunk!

Szombaton 18 óra 30 perctől fogadta az egyetemi körcsarnokban NBI-es férfi röplabda csapatunk a Rákosmente Party CO együttesét. Fontos mérkőzés volt, hiszen mindkét csapat a legjobb négy közé vágyik így nagy csatára volt kilátás.

Az első szettben sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok és volt a játékrészben olyan periódus is amikor a vendégcsapat 2-3 pontra is ellépett csapatunktól. Azonban a végjátékban jobban tudtunk koncentrálni, remek nyitásoknak és támadásoknak köszönhetően sikerült megnyerni azt 25:23.

A második felvonásban Lipatov remek nyitásainak köszönhetően sikerült ellépni az ellenféltől 5-6 pontra így ezt a játékrészt magabiztosan nyerték meg játékosaink. Ismét remek támadásokat és izgalmas labdameneteket láthattak a kilátogató nézők. 25:18

A mérkőzés harmadik szettjében is folytatta csapatunk a remek játékot és esélyt sem adott a vendégcsapatnak arra, hogy elhiggye ezen a mérkőzésen még van keresnivalója. Remek nyitások szép támadás befejezések és remek blokkok színesítették ezt a játékrészt. Így nem is volt kérdés, hogy ezt az etapot is a sárga-kék mezes MEAFC nyeri 25:14 arányban a mérkőzést pedig 3:0 arányban.

NB I Liga Alapszakasz

MEAFC-Miskolc – Rákosmente Party CO 3:0

MEAFC-Miskolc: Lipatov, Kozsla, Csizmadia, Kovács, Berkes, Menchuk Csere: Karóczi(liberó), Pallós, Surányi Orosz

Bagó László vezetőedző értékelése a mérkőzés után: A fiatalos lendületet sikerült felőrölnünk a rutinunkkal és fizikai fölényünkkel. Minden játékosomat dicséret illeti. A szurkolóinknak adósok voltunk eddig ezzel a jó teljesítménnyel.

Nincs megállás, hiszen egy újabb rangadó következik csapatunk számára. Pénteken szintén az egyetemi körcsarnokban látjuk vendégül a Szolnok gárdáját.

A mérkőzésre a belépés díjtalan azonban védettségi igazolvány és szájmaszk használata kötelező.