Röplabda NB2,  Röplabda szakosztály

Vereség hazai pályán, de küzdeni akarásból jeles.

Vereség hazai pályán, de küzdeni akarásból jeles.

Szombaton hazai környezetben lépett pályára NBII-es férfi röplabdacsapatunk. Kovács Zoltán együttese a VRC Kazincbarcika U21-es csapatát látta vendégül az egyetemi körcsarnokban. A mérkőzésen a vendégek játéka dominált, azonban játékosainkat minden dicséret megérdemli. Bár a mérkőzést 3:1 arányban a Kazincbarcika nyerte így sincs ok a szégyenkezésre.

Kovács Zoltán vezetőedző értékelése a mérkőzés után: ,, Esélyesebb Barcika ellen szépen helytállt a csapat ezt a szett győzelem is mutatta. Haladunk az úton, kezdünk csapattá érni. Gratulálok a Barcikának , egyúttal csapatomnak is. ’’

NBII-U21 ,,C” csoport

MEAFC-Miskolc NBII – VRC Kazincbarcika U21   1:3

MEAFC-Miskolc NBII: Komáromi, Oláh, Tóth, Paranai, Gudász, Kormos Csere: Jerszi (liberó), Miklós, Bányai, Demeter

Másodosztályú csapatunk legközelebb január 30-án Egerben lép pályára 13 órai kezdéssel az egyetemi csarnokban.