Röplabda NB2,  Röplabda szakosztály

NBII: Győzelem az Eger U21 ellen!

Vasárnap NBII-es férfi röplabda csapatunk Egerben vendégszerepelt, ahol a helyi csapat U21-es gárdájával mérkőztek meg. A mérkőzésen végig csapatunk dominált így nem is volt kérdés, hogy három ponttal térnek haza Kovács Zoltán játékosai.

Kovács Zoltán vezetőedző értékelése a találkozó után: ,, Esélyesként léptünk pályára, ennek megfelelően magabiztosan játszottunk. Örülök, hogy olyan játékosaimnak is tudtam játéklehetőséget adni, akik ritkábban kerülnek pályára. ’’

NBII-U21 ,,C” csoport

Eszterházy SC U21 – MEAFC-Miskolc NBII    0:3

MEAFC-Miskolc NBII: Tóth, Bányai, Paranai, Kormos, Komáromi, Gudász Csere: Jerszi (liberó), Oláh, Bordás, Miklós

Ezzel a győzelemmel egyetemistáink feljöttek a tabella negyedik helyére. Most pénteken az egyetemi körcsarnokban fogadják majd a GLP Nyíregyháza U21-es gárdáját. A mérkőzés 18 órától kezdődik a találkozón védettségi és szájmaszk használata kötelező.