Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Nehezen pörögtünk fel, de a végén sikerült a győzelmet megszerezni!

Szombaton az egyetemi körcsarnokban fogadta NBI-es férfi röplabda csapatunk a Rákosmente Party CO együttesét. A találkozó egyértelmű esélyese csapatunk volt, így nem is volt más az elvárás, mint a három pont megszerzése.

Az első játékrészben tompán és lassan kezdtünk játszani. Ennek eredményeképp a vendégeke irányítottak és volt olyan amikor 5:10-es állást mutatott az eredményjelző. Bagó László igyekezet időkérésekkel megszakítani a Rákosmente lendületét és felrázni csapatunkat. A szett második felére ez sikerült is és előbb kiegyenlítettünk majd a szettet is megnyertük 25:22 arányban.

A második felvonásban még jobban nyomott a fővárosi csapat. Játékosaink továbbra is igyekeztek felpörögni keresni az ellenszert az agresszívan játszó vendégek ellen. A kilátogató nézők 16:22 vendég vezetésnél már azt hitték, hogy ez az etapot elveszíti a MEAFC. Azonban ekkor Kovács került a nyitósarokban és remek nyitásaival hozta zavarba az ellenfelet. Blokk és visszatámadásink is hatásosak voltak ebben a periódusban és előbb sikerült kiegyenlíteni majd nagy izgalmak közepette 25:22 arányban behúzni a szett győzelmet.

A harmadik szett Lipatov remek nyitásaival kezdődtek és csakhamar 8:0-s állást mutatott az eredményjelző. Ebben a játékrészben végre felszabadultan tudtak játszani Csizmadiáék remek támadásoknak és védekezéseknek köszönhetően 25:9 arányban nyerték meg ezt az etapot és vele 3:0 arányban a mérkőzést.

Ezen a mérkőzésen mutatkozhatott be először az felnőtt bajnokságban Szabó Péter is. Peti egyesületünk sajátnevelésű játékosa és mindössze 16 éves. Remekül szállt be a mérkőzésbe és egy pontot érő blokkal vette ki a részét a győzelemből. Ezutón is gratulálunk neki csak így tovább!

Bagó László vezetőedző értékelése a mérkőzés után: ,, Tompán és enerváltan kezdtük a mérkőzést, aztán hátrányból felállva kiszenvedtük az első két szettet. A harmadikban elmaradtak szerencsére az addigi izgalmak, így lehetőséget tudtam adni mindenkinek. A padról beszállók ismét megmutatták, hogy lehet rájuk számítani. Külön öröm, hogy Szabó Petike 16 évesen nagyszerűen mutatkozott be a felnőttek között.”

NBI Liga Alapszakasz

MEAFC-Miskolc – Rákosmente Party CO  3:0

MEAFC-Miskolc: Kovács, Kozsla, Csizmadia, Menchuk, Lipatov, Berkes, Csere: Karóczi (liberó), Szabó, Simkó, Surányi, Pallós, Bubenkó,