Röplabda szakosztály,  Röplabda U21

Nem hittük el, hogy van keresni valónk ezen a mérkőzésen!

Pénteken 18 órától U21-es férfi röplabda csapatunk a VRC Kazincbarcika gárdáját fogadta az egyetemi körcsarnokban. A mérkőzést végül a kazincbarcikai fiatalok nyerték 3:0 arányban, de csapatunk közel állt a szett rabláshoz.

Így vélekedik Barócsi Ákos (aki Varga László vezetőedzőt helyettesítette ezen a mérkőzéseen) szakosztályvezető a mérkőzés után: ,,Sajnos a mérkőzés elején megijedtünk az ellenfél nevétől. Így az alapjátékunk akadozott. Azonban a harmadik szettben végre tudásunkhoz mérten játszottunk sajnálom hogy későn hitték el a srácok van keresni valójuk ezen a mérkőzésen. Gratulálok a Barcikának végül megérdemelten nyert.”

NBII-U21 ,,C” csoport

MEAFC-MiskolcU21 – VRCK U21  0:3

MEAFC-Miskolc U21: Vad, Polanen, Sztupjár, Faragó, Gombkötő, Tordai, Csere: Komjáthi (liberó), Halmai, Tamás, Wolf

Ez volt a bajnokság utolsó alapszakasz mérkőzése. Varga László együttese a 7. helyet szerezte a még a kilenc csapatos bajnokságban. A lebonyolítás értelmében a rájátszásban az NBII-es csapatok már külön folytatják és az U21-es csapatok is. A későbbi mérkőzés időpontok egyeztetés alatt állnak.