Röplabda szakosztály,  Röplabda U13

Továbbra is veretlenül vezetjük a tabellát!

 A Dunszt Ferenc U13 OMB II. osztályban szereplő MEAFC-Miskolc csapatunk a hétvégén Dágon vendégszerepelt. Ahol a házigazdákon kívül a MÁV Előre Akadémai ,,B” illetve a MAFC-Németh László csapataival mérkőztek meg. Mindhárom mérkőzést sikerrel vették Obbágy Zsuzsanna tanítványai így továbbra is magabiztosan és veretlenül vezetik a tabellát.

Obbágy Zsuzsanna vezetőedző értékelése a mérkőzések után:

MEAFC-Miskolc – MÁV Előre Akadémia B 3-0

,,Elsőként a MÁV Előre Akadémia B csapatával mérkőztünk meg. Bár volt a fiúkban drukk és némi izgalom, a játékot sikerült uralnunk. A második szett szorosabbra sikerült, azonban azt is 6 ponttal sikerült megnyernünk. A mérkőzés során jó teljesítményt nyújtottak a játékosaink. Köszönjük a játékot a MÁV Előre Akadémia B csapatának. „

Szettek alakulás: 25-8, 25-19, 25-12

MEAFC-Miskolc – DÁG KSE 2-1

,,A házigazdák elleni küzdelem az idei szezon eddigi legizgalmasabb és legnehezebb mérkőzése volt.  Tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk és úgy is lett. Tudtuk, hogy végig koncentrálni kell majd, máshogy nem tudjuk ezt a mérkőzést megnyerni. Tudtuk, hogy komoly ellenféllel fogunk játszani. Az első szett hihetetlen izgalmas labdamenetekkel volt tele. Végig küzdöttünk, harcoltunk, egy pillanatra nem adtuk fel, ésszel játszottunk és nagyon akartuk a győzelmet, ami sikerült is. A második szettet végigküzdöttük, de sajnos elveszítettük 6 ponttal. Mindkét csapat tisztában volt vele, hogy a harmadik szetten múlik a győzelem. A fiúk rengeteget dolgoztak, szépen, okosan játszottak. Bár voltak hibák, mindig sikerült felzárkóznunk az ellenfélhez, ugyanis a szett elején mi futottunk az eredmény után. Azonban végül, szívvel, lélekkel, akarattal és ésszel, megfordítottuk az állást és megnyertük a szettet, ezzel pedig a mérkőzést is. Köszönjük a játékot a Dág KSE csapatának!”

Szettek alakulása: 25-18, 19-25, 25-23

MEAFC-Miskolc –  MAFC-Németh László 2-1

,,Az utolsó mérkőzést a MAFC-Németh László csapatával játszottuk. Aggódtam, mennyire fáradtak el a játékosok az előző mérkőzésen, ahol erőn felül kihajtották magukat, de szerencsére maradt még tartalékjuk erre a meccsre is. Az első szettet viszonylag könnyen megnyertük, szép élményjátékkal. A második szettben sok felesleges hibát követtünk el, ami főleg rutintalanságból, fáradtságból és izgulásból adódott. 6 ponttal elveszítettük. Így újra összpontosítani kellett a 3. szettre. Sikerült az utolsó tartalékokat is mozgósítani, a fiúk ismét sokat dolgoztak a pályán, szép fogadásokkal, feladásokkal és támadásbefejezésekkel megnyertük a szettet és ezzel a tornát is. Köszönjük a játékot a MAFC-Németh László csapatának!”

Szettek alakulása: 25-12, 19-25, 25-15

Összegezve:

Talán a legizgalmasabb és egyben legkimerítőbb tornán vagyunk túl. Hihetetlen büszke vagyok a fiúkra, hiszen nagyon sokat dolgoztak a pályán. Szemmel látható mind az egyéni, mind a csapat fejlődése. Jó teljesítményt nyújtottak, volt, aki még önmagát is felülmúlta, a mérkőzések során jó volt az összjátékunk.  A torna legjobb játékosa Konecsni Benedek lett csapatunkból. Beni évek óta megbízható, stabil teljesítményt nyújt. Alázatosan dolgozik edzéseken és mérkőzéseken is. Mindig ésszel játszik és okosan választ a támadásbefejezési megoldások közül. Ennek köszönhetően ezen a tornán is sok pontot szerzett csapatunknak. Sajnos csapatunk több játékosa is sérülés vagy betegség miatt nem tudott részt venni a tornán. Reméljük, következő alkalommal már ők is ott lehetnek. A csapatunk célja a jövőt illetően a döntőbe jutás, illetve ott egy jó eredmény elérése.

MEAFC-MiskolcU13: Bari Bence , Szabó Péter, Szabó Olivér, Bodnár Kristóf, Konecsni Benedek, Csibi Martin, Kerékgyártó Péter, Berta Áron, Zilai Zoárd, Takács Bálint