Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Alapszakasz visszatekintő

Férfi NBI-es röplabda csapatunk történetének legjobb eredményének mondhatja, hogy a kivívta az NBI-es bajnokság felsőházába való kerülést.

Így a folytatásban Bagó László csapata az Extraligaba való kerülésért küzdhet meg. A lebonyolítás egy oda-visszavágós rendszer, ahol a MÁV Előre SE-Foxconn, Dág és Vidux-Szegedi RSE együttesei lesznek az ellenfelek. Így megkértük rutinos mesterünket, hogy tekintsen vissza az alapszakaszra és az előttük álló feladatokról is megkérdeztük.

  1. Tekintsünk vissza az alapszakaszra! Hogyan értéled a csapat teljesítményét?

Rosszul indult a bajnoki szezon. A felkészülés hajrájában egész szezonra elvesztettük saját nevelésű négyes ütőnket, Kapusi Zolit. Ez lehetett volna az első éve ahol igazán megvillanthatta volna a képességeit. Pótlása igazán nagy fejtörést okozott, ugyanis más poszton is problémánk adódott, a költségvetésünk pedig behatárolta a lehetőségeinket.
A kezdeti sikertelenséghez az is hozzátartozik, hogy az új fiatal feladónk nehezen illeszkedett be, sok időbe telt amíg megértette, mit várok el tőle. Sokszor kértem türelmet a játékosoktól, közben persze elhullajtottunk sok fájó bajnoki pontot, de nem vesztettük el a hitünket, megtaláltuk a legjobb felállásunkat és szép lassan csapattá formálódott a társaság. A csapat legnagyobb teljesítménynek azt gondolom, hogy már nyoma sincs a kezdetben jellemző széteséseknek. Bárki ellen stabilan tudunk játszani, ha esetleg jön egy hullámvölgy, abból a fiúk ki tudják húzni magukat. Mindig van valaki, aki magára vállalja a felelősséget, utána pedig együtt tudunk örülni.  Ennek (is) köszönhetően ledolgoztuk a hátrányunkat és kivívtuk az eredeti elképzelésünket, a felsőházi rájátszást.

Bagó László
  • Mit gondolsz mi változott meg a 2022-es naptári évben? Hiszen 8 mérkőzésből 7-et sikerült megnyerni. Ez igazán figyelemre méltó.

Ez sokösszetevős dolog. Egy fejlődési folyamaton mentünk keresztül, ahol sokat változott a játékosok hozzáállása, mentalitása, csapattá formálódása. A negatívumokat, a visszahúzó erőket ki kellett iktatni, fizikálisan is és a fejekből is. Ezen a téren nekem is van hová fejlődnöm, de sok tapasztalatot szereztünk az elmúlt pár hónapban.

Ahogy az előző kérdésnél már szóba került, a pályán megtaláltuk a legoptimálisabb felállásunkat, kialakult egy stabil alapjátékunk, ebből önbizalmat tudtunk meríteni, és már csak ki kellett tudni használni az erősségeinket. Úgy tűnik, jó úton járunk, de nem dőlhetünk hátra, jönnek az új kihívások.

  • A folytatásban a MÁV, Dág és Szeged ellen kell bizonyítani. Mi lehet az elvárás ezeken a mérkőzéseken?

A legfontosabb, hogy ezzel a nagyszerű hozzáállással játsszuk végig a mérkőzéseket. Ha ezt hozzuk, akkor nagyon kellemetlen ellenfelei leszünk mindhárom, erre a szezonra nagyon megerősödött csapatnak. Sportemberek vagyunk, így közel sem laktunk még jól és nem elégszünk meg a felsőházi rájátszásba jutással. Mindent megteszünk, hogy szép pillanatokat szerezzünk az NB1 liga legjobb szurkolótáborának.

  • Mivel lennél elégedett a rájátszás végén?

Az még talány, hogy mire lehetünk képesek. Leginkább az alapszakasz elején játszottunk ezekkel a papíron erősebb csapatokkal, de a mai MEAFC már nem ugyanaz, mint az akkori. Ellenfeleink az extraligába szeretnének feljutni, nekünk ez még nem célkitűzésünk erre az évre (persze szeretnénk a vezetést nehéz helyzetbe hozni egy kiváló szerepléssel). Szóval elégedett lennék egy harcos, felszabadult játékkal ahol az elmúlt hetek fejlődési mutatóit tovább tudnánk vinni. Ha ez így lesz, az ellenfeleknek kell tőlünk tartani. Nekünk nincs félnivalónk.

  • Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy már két mérkőzésen is bizonyítási lehetőséget adtál a 16 éves Szabó Péter. Ő az első igazi MEAFC Up-ból fel került játékos. Ő lehet a jövőbeli csapat egyik alappillérje?

Pár hónap alatt komoly fejlődésen ment át, mind játéktudásban, mind mentálisan. Mikor lehetőséget kapott akkor meghálálta a bizalmat. Eljutottunk oda, hogy 16 évesen már a felnőttek között is megállja a helyét.

Varga Laci edző kollégámnak sok munkája van abban, hogy megértesse vele  milyen lehetőségei vannak ebben a sportágban. Mióta ez az áttörés megtörtént, Petike fejlődése kilőtt és mindent megtesz, hogy egyre jobb és jobb legyen. Amennyiben ez az alázat a röplabda irányában megmarad, komoly játékos válhat belőle.

A rájátszás első mérkőzésén szombaton Székesfehérvárra látogat csapatunk. Terveink szerint a mérkőzést 18 órától élőben közvetítjük youtube csatornánkon.