Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U16

Rosszul kezdtük a mérkőzést

Regionális bajnokság, 8. mérkőzés

Nyíregyházi Kék Cápák – MEAFC/B: 82-58 (20-6, 23-20, 26-16, 13-16)

Nyíregyházi Kék Cápák: Jőrös (37/3), Tóbiás (21/3), Szuhár (11), Morauszki (8), Reményi (3/3). Csere: Eszenyi (2), Czimre, Nagy, Varju. Edző: Demeter Ádám

MEAFC/B: Iván (30), Lengyel (5/3), Szabó (5), Dócs, Kapin. Csere: Szilva (5), Tamás (4), Lippai (4), Szőke (3), Kecskés (2), Balogh, Dányi. Edző: Varga Dénes

Varga Dénes, edző: Rosszul kezdtük a mérkőzést és pár jó momentumot leszámítva nem találtuk a ritmust, ez nem a mi napunk volt. Próbáltam egy erős ötössel kezdeni a találkozót, de sem a védekezésünk, sem a támadásaink nem hoztak eredményt. A ziccereket kihagytuk, de sokszor már a próbálkozásaink előtt elvesztettük a labdát, ellenfelünk pedig főleg betörésekből volt sikeres. A fizikailag jóval erősebb, jobb adottsággal rendelkező nyíregyházi csapat folyamatosan növelte az előnyét, próbáltunk kapaszkodni, a második negyed szorosabban is alakult, de felzárkózni nem tudtunk. Lassúak voltunk, a helyzeteinket csak nehezen tudtuk pontra váltani, védekezésben szinte csak faulttal tudtuk megállítani a betörő játékosokat, minden mozdulatot befújtak. Az első mérkőzésünk után többet vártam a visszavágótól, hazai pályán három negyeden keresztül vezettünk, most nem sikerült meglepnünk őket.