Klub,  Kosárlabda szakosztály

Büszke volt miskolci éveire, és MEAFC-os unokáira

Id. Tóth Viktor emlékére

Gyászol a MEAFC nagy családja. A napokban, 90. esztendős korában elhunyt Id. Tóth Viktor, az egyesület alapító tagja, NB I-es játékosa, a Miskolci Egyetem vasdiplomása, akinek neve  összefonódott a magyar kosárlabdával. Két unokája, két szezonban is az NB I/B-s MEAFC-Miskolcot erősítette, közülük Tóth Bence jelenleg is a csapat kapitánya.

Id. Tóth Viktor  1932. május 30-án született Ózdon. Elemi és középiskoláit Csernelyen, Kassán, Esztergomban és Ózdon végezte, míg felsőfokú diplomáit a Miskolci Nehézipari Egyetemen (gépészmérnöki) és a BME-n (gazdasági mérnöki) vette át.

Életének a kosárlabda elmaradhatatlan részét jelentettet. Játékosként 35 éves koráig volt aktív. Játszott az NB I-ben Ózdon, az Ózdi Vasasban, az egyetem alatt a szintén NB I-es MEAFC-ban, melynek alapító tagja is volt. Az esztergomi SZIM Vasasban fejezte be az aktív sportot, ahol a női felnőtt csapat edzőjeként is tevékenykedett. Igazi sportsikereit azonban sportvezetőként érte el. Az  Esztergomi Vasas Sportkörben előbb a kosárlabda-szakosztály, majd az egyesület irányításával bízták meg.

Családjával 1972-ben költözött Kecskemétre, az akkor alapított SZIM gyár egyik felelős vezetője lett. Később dolgozott Nagykőrösön, majd a Kecskeméti Zománc és Kádgyárból ment nyugdíjba.

A kecskeméti női kosárlabdasporthoz az 1980-as évek második felében csatlakozott, ő lett a Kecskeméti SC szakosztály elnöke, neki köszönhetően maradt működő sportszervezete a női szakágnak.

A KSC-ből kiválva, 1995-ben megalapította a Kecskeméti Kosárlabda Clubot (KKC), melynek elnöke, majd tiszteletbeli örökös elnöke lett. Elnökként dolgozott a Bács-Kiskun Megyei Kosárlabda Szövetségben, a Magyar Női Kosárlabda Ligában. 1989 és 2000 között tagja volt az MKOSZ elnökségének, 2000 és 2007 között az MKOSZ Fegyelmi Bizottságának. Évekig az MKOSZ jelölő Bizottságát erősítette tagként, majd elnökként. 2007-ben megbízott főtitkárként segítette az országos szövetség munkáját. Csapatvezetője volt az Ifi EB III. és Kadet EB V. helyezett magyar válogatottnak.

Feleségével, a szintén kosárlabdázó Enikővel 1956-ban házasodtak össze. A házaspár három fiúgyermeke a kosárlabdában érte el élete első nagy sikereit.Attila sokszoros válogatott, a Szolnok első bajnokcsapatának meghatározó játékosa lett. Klubvezetőként Magyar Kupát nyert a Szolnok női csapatával. Ádám, közgazdász szakmája mellett ifjúsági válogatott, NB I-es játékos lett, ma Piliscsaba kosárlabda klubjának elnöke, edzője. Viktor ifjúsági válogatott és NB I-es játékos volt. TF-diplomájával szerzett tudását kamatoztatva testnevelőként, klub- és válogatott edzőként és sportvezetőként dolgozik. A KKC-ben és magyar válogatottban édesapjával közösen értek el sikereket.

Cégvezetőként, sportvezetőként és családapaként egyaránt alkotó közösséget épített. Munkáját MKOSZ Aranykoszorús Elnökségi Tag (1999), MKOSZ Életműdíj (2012) és Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt (2017) kitüntetésekkel ismerték el. 2021-ben vehette át vasdiplomáját a Miskolci Egyetemen, mely nagy büszkeséggel töltötte el. Rendkívül büszke volt arra is, hogy két unokája is MEAFC-os lett. Tóth Bence és Tóth Viktor két szezonon át erősítette együtt a miskolci egyetemistákat. A csapat jelenlegi kapitánya, Tóth Bence vette át a 2021-ben, nagypapájának, Id. Tóth Viktornak adományozott MEAFC-oklevelet.

Id. Tóth Viktor végső búcsúztatása 2022. április 8-án, pénteken, 11:45 órakor lesz a kecskeméti köztemető arany ravatalozójában.

A MEAFC-Miskolc nevében őszinte részvétünket fejezzük ki a Családnak!