Labdarúgó szakosztály

Csapatunk címét megvédve ismét Magyar Bajnok

Lezárult a 2021/22-es U18 Futsal I. osztály.

A MEAFC-Miskolc U18-as futsal csapata 2021 októberében látott munkához. Mivel az előző éven legtöbb játékosunk kiöregedett az akkori veretlenül bajnoki címet nyerő csapatból, így nem volt egyszerű feladata csapatépítés terén Cservenyák Ádám vezetőedzőnknek.

Az októberi rajt után, ha újjáépült csapattal is, de a tavalyi lendület tíz fordulón keresztül kitartott. Fontos megemlíteni, hogy játékosainknak nem a fő profilja a futsal, mindnyájuk különböző nagypályás klubokban futballozik. A bajnoki mérkőzés mellett rendszeresen edzéseken vettek részt a játékosok, amely következtében hamar elsajátították a futsal legfontosabb alapelveit. Ennek eredménye is lehetett, hogy a szezonkezdet óta több játékosunk is bemutatkozott az NBII-es felnőtt csapatunkban!

Nehezebb kezdés után simán vette akadályait csapatunk, míg január vége fele a folyamatos sorozatterhelés következtében egy kisebb hullámvölgybe kerültünk. Az utolsó öt fordulóra szorossá vált a bajnokság. A tabellán második budapesti Szent István Se csapatát két hibánknak következtében tűzközelbe hoztuk, így kiélezetté vált a hajrá.

Csapatunk hátralévő mérkőzéseit magabiztosan nyerte, valamint a második helyezett is pontokat vesztett, így Március elején vált biztossá, hogy a 2020/21-es szezon után idén is miénk az első osztály bajnoki címe! Azt, hogy valójában jobbak voltunk az ezüstérmes csapat kevésbé tudja mindmáig feldolgozni, többször nevetséges vádakkal és a Fair Play megsértésével vádoltak minket, de ezt a pályán és a saját közmédiájukban is folytatott cinikus magatartást már megszokhattuk a budapesti együttestől, mivel már két éve is egy csoportban szerepeltek velünk. Mindenesetre mi az ő ezüstérmükhöz és a bajnokságban minden szereplő együttes teljesítményéhez szeretnénk Gratulálni, az Április 30.-ával záródó szezon zárása utánra minden csapatnak és játékosnak jó pihenést és eredményes felkészülést kívánni a következő idényre!

A 2021/22-es MEAFC-Miskolc U18 I. osztály Keleti csoportjában bajnokságot nyert csapat tagjai: Bajnok Máté, Kupai Szilárd Márk, Kozák Dávid, Agárdy Norbert, Balog Zsombor, Ludvig Zsombor, Harsányi Dénes, Tóth Kristóf, Medve Dávid Roland, Szűcs Levente, Pallai Dávid, Bodó Benedek, Pocsai Ákos, Hámori Miklós, Nagy Krisztofer Márkó, Vezetőedző: Cservenyák Ádám

Külön szeretnénk Gratulálni játékosunknak, Agárdy Norbertnek, aki a bajnokság gólkirálya lett 42 találattal!