Röplabda szakosztály,  Röplabda U15

Veretlenül jutottunk a másodosztály döntőjébe!

U15-ös fiú röplabda csapatunk vasárnap Budapestre látogatott, ahol a Veszprémi RK együttesével mérkőztek meg.

Azt már a találkozó előtt tudni lehetett, hogy tavaly után (ahol 1. helyen végeztünk) ismét bejut az országos döntőbe csapatunk. Így ezen az összecsapáson már a jövőt helyezte előtérbe a Bacsó-Jakó edzői páros és az eddig kevesebb szerephez jutott játékosok bizonyíthattak. Remekül vizsgáztak a srácok hiszen 3:0 arányban verték meg a Veszprém együttesét és így veretlenül zárták a középszakaszt.

Bacsó István távollétében Jakó Imre látta el a vezetőedzői tisztet aki a mérkőzés után így értékelt: ,, A jövő most kezdődik! A mai mérkőzésen már a következő szezonra készültünk! Azok a játékosok kaptak szerepet, akik jövőre fogják a csapat gerincét alkotni. Az elején még akadozott a játék, sok nyitást rontottunk, de a srácok ahogy bemelegedtek, a játék is egyre jobban ment, megmutatták, hogy lehet rájuk számítani a következő idényben is.”

Tatár Mihály U15 OGYB II. osztály Középszakasz

Veszprém RK – MEAFC-Miskolc  0:3

MEAFC-Miskolc: Nagy-Csoma Imre, Jakó Noel, Polanen Aron, Lakatos Levente, Bari Bence, Kis Gergő, Fülöp Gergely, Gál Zsigmond

A négyes döntő május 21 vagy 22-én kerül megrendezésre. A helyszín még nem ismert. Amint kiderül hírt adunk róla.

Gratulálunk csapatunknak!