Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Az utolsó mérkőzés következik a szezonban!

NBI-es férfi röplabda csapatunk szombaton 15 órától fogadja a Dág KSE csapatát az egyetemi körcsarnokban.

Az már korábban eldőlt, hogy csapatunk a bajnokság negyedik helyén zárja a 2021/2022-es szezont míg a vendégek a harmadik pozíciót szerezték meg.

Azonban így sem kell egy lefutott mérkőzésre számítani, hiszen a két gárda mindig szoros és küzdelmes mérkőzést szokott egymás ellen vívni. Várhatóan nem lesz ez másként sem ezen a szezonzáró összecsapáson.

 Így vélekedik vezetőedzőnk Bagó László az utolsó mérkőzés előtt: ,, A rájátszás nem úgy sikerült ahogy elterveztem. Az okait kielemeztük és látjuk a problémák gyökereit. Hosszútávon sokat tanulságot le tudunk vonni az utóbbi ket hónap történéseiből. Most azonban az utolsó mérkőzésen és az azt megelőző felkészülésen mindent meg kell tennünk, hogy szépen búcsúzzunk a hazai közönségtől. A csapat ebben az évben ismét tudott egy lépést előre tenni, ehhez szeretnénk még hozzáadni egy szép szezonzáró győzelmet.”

Várunk minden kedves szurkolót!  A mérkőzésre a belépés díjtalan!