EUSA,  Kosárlabda szakosztály

A második félidőben sem adtuk fel

Lengyel Haditengerészeti Akadémia – Miskolci Egyetem 88-67 (27-13, 30-21, 12-15, 19-18)

Miskolc: Kozák M. 7, Sándor 5/3, KOZÁK B. 16/9, Ragályi 4, LIPPAI 13. Cs.: SZICSÁK 8, Orliczki M. 2, GALLÓ 6, Szőke 4, Orliczki B., Taskó. Edző: Béres Dávid.

8-0-s bő másfél perccel kezdett a csoportját spanyol és olasz együttes előtt megnyerő lengyel együttes, bő másfél perc elteltével időt kellett kérnie Béres Dávidnak. Közel 2 és fél perc elteltével Kozák Bertalan szerzezte az első miskolci pontokat, triplát dobva. Továbbra is nagy fölényben játszottak a leendő lengyek haditengerészek, a 7. percben 10 pontosra, a szakasz végére pedig 14-re nőtt előnye, miskolci részről Kozák Márton jelentette a legtöbb veszélyt. A második etapot 9-2-vel kezdve 2 perc alatt 20 pont fölé növelte előnyét a hazai gárda. A szakasz közepén, elsősorban a két Kozák fivér jóvoltából kiegyenlítetté tették a játékot a miskolciak. A félidő hazai triplával és 23 pontos lengyel vezetéssel zárult.

A második félidő már formalitás volt, a hazaiak már az elődöntőre készülve sokat cseréltek, a Miskolc pedig hajtott, küzdött becsülettel, és elsősorban Kozák B. és Lippai Szabolcs, no meg néhány ügyesen, jól “beszálló” cserejátékos eredményessége révén a második félidőt meg is nyerte.

Béres Dávid: Megilletődötten kezdtünk, a két felnőtt válogatott kerettaggal felálló lengyel csapat ellen, amely az első félidőben igazolta, miért is nyerte meg a csoportját. A második félidőre felszivtuk magunkat, azt meg is nyertük két ponttal. Gratulálok a srácoknak a szünet utáni teljesítményhez.