Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U14

Gőzerővel dolgoznak és a felsőházba vágynak a 14 évesek

MEAFC-Jezsuita csapata, alsó sor:  Hudák Ábel (balról), Pabis Zétény, Fazekas Zsombor, Kovács Áron. 2. sor: Dandé Péter (balról), Sedlák Máté, Sipos Soma, Szojka Milán, Jacsó Zalán. 3. sor: Balogh Hunor (balról), Gulyás Márton, Velkey Simon. Álló sor: Komenda Illés (balról), Hornyák Dániel, Markovics-Ritter Merse, Elek Félix, Jacsó Dávid, Rozmán Flórián.

A MEAFC-Jezsuita U14-es fiú kosárlabda csapata több, mint három hete gőzerővel készül az idei szezonra, melynek elsődleges célja, hogy bejussanak a bajnokság felsőházába és ott tovább pallérozódjanak.

  • Augusztus 9-én kezdtük meg a munkát, a múlt hetet bentlakásos edzőtáborral töltöttük Miskolcon, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium létesítményeit használva – tudtuk meg Gulyás Lászlótól, a MEAFC-Jezsuita csapatának edzőjétől, akinek munkáját Szojka Gábor segíti.  – A napi három tréninget magában foglaló tábor zárásaként – két mérkőzés erejéig – vendégül láttuk az egyik legjobb utánpótlással rendelkező Vasas gárdáját, akik már a finomhangolásnál járnak a felkészülésben. Mi terhelésből érkeztünk, a meccsek előtti délelőtt is edzettünk. Az első meccsünkön 16 pontos vereséget szenvedtünk, a második találkozón azonban mindössze egy találattal, 2 ponttal maradtunk alul. A következő napokban folytatjuk az edzéseket, a fiúk hozzáállásával maximálisan elégedett vagyok, mindannyian keményen dolgoznak.  Legközelebb szeptember 3-án, vasárnap,  a Miskolci Egyetem körcsarnokában megrendezendő Dr. Csótai József Memorial elnevezésű felkészülési tornán mérhetjük le hol is tartunk. A 10:00 órakor kezdődő, final four-rendszerű tornára elfogadta meghívásunkat Szlovákiából a Poprád melletti Svit, valamint a Kőbányai Darazsak, és Debreceni Kosárlabda Akadémia gárdája is. A MEAFC-Jezsuita csapatának tagjai: Dandé Péter, Rozmán Flórián, Hornyák Dániel, Jancsó Zalán, Jancsó Dávid, Balogh Hunor, Markovics Ritter Merse, Sedlák Máté, Kovács Áron, Elek Félix, Gulyás Márton, Fazekas Zsombor, Szojka Milán, Komenda Illés, Hudák Ábel, Velkey Simon, Pabis Zétény, Sipos Soma.

A legjobbakkal játszanának

– Az U14-es bajnokság számunkra szeptember 10-én indul, amikor is a kiírás értelmében a 20 legjobban rangsorolt csapat öt helyszínen, torna rendszerben kezdi meg a küzdelmet – folytatta Gulyás László. – Mi az 1. fordulóban a Kecskeméti Kosárlabda Akadémia, a Szombathely és a Vasas csapataival mérjük össze tudásunkat. Az első 2-2. helyezett csapat a felsőházban folytathatja, míg a kiesők a középházba kerülnek. Számunkra azért van a legnagyobb tétje ennek a tornának, mert egész ősszel a legjobbakkal szeretnénk játszani, hogy folyamatosan tanulhassunk tőlük.