Röplabda szakosztály,  Röplabda U15

Kettős győzelemmel kezdtük meg a szezont!

Szombaton Székesfehérvárra látogatott U15-ös I.osztályú csapatunk. Jakó Imre alakulata a házigazdák mellett a Győr csapatával mérte össze tudását.

Mindkét mérkőzésen hajtós és győzni akaró játékot mutatott csapatunk. Remek megoldásokat és szép labdameneteket láthattak a kilátogató nézők. Csapatunknak mindkét ellenfelet sikerült legyőzni, előbb a Győr csapatát 3:1 arányban míg a házigazdákat 3:0 arányban sikerült abszolválni.

Jakó Imre vezetőedző értékelése a mérkőzésekről:

UNI Győr SZESE – MEAFC-Miskolc  1:3

,,Elkezdődött a 2022-2023as szezon és rögtön egy tavalyról jól ismert remek csapat a Győr ellen. Ennek megfelelően kiváló mérkőzést tudtunk játszani, ahol szükség volt egy kis időre, hogy felvegyük a ritmust. Sikerült felpörögni és egy jó mérkőzes tudtunk játszani a Győri csapat ellen. Gratulálok a fiúknak a győzelemhez, az ellenfél csapatának pedig további sikereket a bajnokságban.”

MEAFC-Miskolc – ÉRDA MÁV Előre Akadémia ,,B”   3:0

,,A mai nap második mérkőzésén sikerült mindenkinek játéklehetőséget adni. A mérkőzésen tapasztaltak alapján dolgozunk tovább. A lelkes hazai csapatnak további sikereket kívánok a bajnokságban, a csapatomnak gratulálok a győzelemhez. Hajrá MEAFC-Miskolc.”

MEAFC-Miskolc: Konecsni Benedek, Szabó Péter, Gál Zsigmond, Bari Bence, Nagy-Csoma Imre, Szabó Olivér Ákos, Polanen Aron Krisztofer, Kis Gergő Zalán, Jakó Noel, Berta Áron, Kerékgyártó Péter

A bajnokság soron következő tornája október 8-án Budapesten kerül megrendezésre. Ahol Pénzügyőr és a Szeged lesznek az ellenfelek.