Röplabda szakosztály,  Röplabda U13

Két vereség a nyitányon!

Szombaton Kecskeméten lépett pályára U13-as első osztályú csapatunk. Első ízben indítottunk ebben a ligában csapatot így az első tornán főként a tapasztalat szerzés a és ennek az osztálynak a megszokása volt a célja Bártfai Krisztián csapatának.

Első mérkőzésen rögtön a házigazdákkal került szembe csapatunk akiktől 3:0-s verséget szenvedtek. A nap második mérkőzésen a Pénzügyőr Zöld csapatával mérkőztek meg a zsolcai srácok. Ez a mérkőzés már szorosabbra sikeredett, de sajnos a végén a fővárosiak örülhettek 2:1 arányban.

Bártfai Krisztián vezetőedző értékelése a mérkőzésekről:

KES ,A’ – MEAFC-Felsőzsolca   3:0

,, Kicsit álmosan kezdtük az U13-as korosztály első osztályában a szereplésünket, viszont rögtön az első meccsen minden játékosomat tudtam szerepeltetni, így tudjuk merre menjünk tovább! Gratulálok a Kecskemét csapatának!”

PSE Zöld – MEAFC-Felsőzsolca  2:1

,,Az első szett kicsit elúszott, de a második szettre feltettem az “újoncaimat”, amit meg is nyertek. Óriási motivációjuk van, ami meg is látszott! Egy jó hangulatú, pörgős játékot láthattunk tőlük. Gratulálok srácok! Gratulálok a Pénzügyőr csapatának is!”

MEAFC-Felsőzsolca: Buzsik Balázs László, Drucskó Bálint, Regős Zétény, Dubabér Ákos Máté, Urbán Zétény, Kiss Balázs, Hován Ádám, Gyalai Álmos Imre, Fazekas Zoltán, Linder Milán, Illés Dominik, Kállai Tamás

A bajnokság második tornáján Besenyszögre utazik csapatunk november 6-án. Ahol a Dunaújváros és a Szolnok gárdájával küzdenek majd meg.