Kosárlabda szakosztály,  MEFOB Kosárlabda

Nem sikerült győzni a tavalyi ezüstérmes ellen

LEÁNY EGYETEMI BAJNOKSÁG, KELET, Miskolci Egyetem, Körcsarnok

Miskolci Egyetem – ELTE BEAC 63-92 (11-32, 17-18, 16-20, 19-22)

Miskolci Egyetem: Kecskés (9/9), Takács (7/3), Szegeczki (7), Márkusz (10), Vég-Dudás (4) csere: Oláh (16/6), Bacsó (5), Lukács (2) Kápolnai, Hajdu (3), Tóth, Balla, edző: Lippai Szabolcs

ELTE BEAC: Katona (17/9), Zsámár (25/12), Milkovics (14/3), Takács (9/3), Varga (2), csere: Simoncsik, Mudra (5/3), Bogdán (5/3), Orosz (6), Kutrik (7/3), edző: Földi Alexandra, Laklóth Anna

Földi Alexandra: Gratulálunk a lányoknak a győzelemhez! Az első perctől kezdve nagy lendülettel játszottunk, viszonylag hamar nagy különbséget tudtunk kialakítani, amit a mérkőzés végére még kicsit növelni is tudtunk. Nyilván nagy segítség volt a három A csoportos játékos jelenléte, de mindenki kivette a részét a munkából és a győzelemből! Nem sok ideje volt a csapatunknak összeérni, de úgy érezzük, jó kis közösség formálódhat a játékosokból! Sok sikert kívánunk a Miskolcnak a folytatásra!

Lippai Szabolcs: Az első negyedben nem tudtuk felvenni a ritmust ellenfelünkkel, nagy különbség alakult ki, így a továbbiakban sajnos csak futottunk az eredmény után. Először játszottunk ilyen felállásban, bízunk benne, hogy mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban összecsiszolódik majd a csapat. Gratulálok az ELTE csapatának.