Egyetemi Sport,  EUSA

Online-képzéssel (is) segítették önkénteseiket

Az önkéntesek egy sportrendezvény során közvetítő szerepet töltenek be a szervezők és a résztvevők között. A jövő önkénteseinek kiválasztása, felkészítése, motiválása terén jelentős szerepe van az online-képzésnek, melynek lehetőségeit és eszköztárát egy kommunikációs képzés során a gyakorlatban is megtapasztalhatták a K2S – GenZ projekt résztvevői.

Az Európai Unió által támogatott, a „Jövő önkéntesei – Sikerünk kulcsa a Z generáció” (K2S – GenZ) projekt kisléptékű együttműködési partnerségében három szervezet vesz részt, két országból – a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC), valamint a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (HUSF/MEFS) Magyarországról, illetve az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) Intézete Szlovéniából. A partnerség tagjai elkötelezettek az európai egyetemi sportmozgalom fejlesztése és e közösség alapértékei mellett. A hosszú távú célok között szerepel a sportirányítás fejlesztése, a fiatalok aktív részvételének ösztönzése és foglalkoztathatóságuknak a javítása. Felismerve a jövő önkénteseinek megváltozott igényeit és szokásait, innovatív módon fordulnak a Z generációhoz, hogy megismerjék a korosztály jellemzőit és igényeit. További cél volt, hogy tapasztalatot szerezzenek a célcsoport aktivitását elősegítő digitális megoldásokat és csatornákat illetően, valamint 10 önkéntes bevonásával és 2 multisport eseményre történő delegálásával gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek az önkéntes menedzsment területén.

Az önkéntesek egy sportrendezvény során közvetítő szerepet töltenek be a szervezők és a résztvevők között, ők a rendezvény „arcai”. Felkészítésüknek fontos része, hogy egy adott szituációban a szervezők és a rendezvény céljainak és értékeinek megfelelően lépjenek fel. Másfelől, a sikeres csapatmunka és megfelelő csapatdinamika kulcseleme a hatékony kommunikáció. Fontos, hogy az önkéntesek és szervezők megfelelő kommunikációs kompetenciákkal rendelkezzenek, felkészítésük során érdemes erre nagy hangsúlyt fektetni. A megvalósult kommunikációs tréningen azt a hipotézist vizsgálták, hogy a Z Generációs korcsoportban az önkéntesek számára komoly motivációt jelent a személyes kompetenciák fejlesztését célzó képzés, valamint, hogy a képzés online formában is jól működik. Ezen felül a képzés során kipróbálták a digitális eszközöket, melyek növelhetik a résztvevők aktivitását, illetve azonosítani azokat a projekt önkénteseket, akikkel akár hosszú távon együtt tudunk működni a jövőbeni rendezvények megvalósítása során.

A projektben közreműködő 10 önkéntes számára lehetőséget biztosítottak, hogy 2022. október 21- december 2. között részt vegyenek egy 16 órás, a magyar felnőttképzési rendszerben akkreditált Effective customer service communication képzésen. A képzés angol nyelven valósult meg, a résztvevők összesen 5 alkalommal találkoztak online formában. A lehetőséget 6 önkéntes vállalta. A tréning során számos csoportfeladatot és szituációs gyakorlatot oldottak meg a résztvevők, melyek a projekt céljainak megfelelően kifejezetten az önkéntesség és sportrendezvények során felmerülő helyzeteket példáztak. A tréningen való részvétel elismeréseként a résztvevők a Felnőttképzési adatszolgáltató rendszer által kiállított Tanúsítványban részesültek.

A résztvevők megismerkedtek a kommunikáció buktatóival és azok elkerülési lehetőségeivel, a tréning végére már alkalmazhatták a konfliktuskezelési stratégiákat, és ismeretet szereztek a különböző korcsoportok motivációs hátteréről. A képzés során számos digitális eszközt is beépítettek a tanmenetbe, melyek interaktív módon segítették az önkéntesek munkáját. A képzést követően a résztvevők online elégedettségi felméréssel értékelhették a képzés megszervezését, a programot, az eredményeket, a tananyagot és a képzés hasznosságát.

Az online formában megvalósuló tréning előnye, hogy leküzdhetők a földrajzi akadályok, így alkalmas arra, hogy a rendezvényt megelőzően az általános, minden önkéntest érintő készségeket fejlesztik. A „Z” generáció otthonosan mozog a virtuális térben, ezért nagyobb lehet az interakció részükről, ötleteiket is szívesebben, bátrabban osztják meg. Egy online képzés jó lehetőség arra is, hogy az önkéntesek megismerkedjenek egymással, a rendezvény szervezőivel, a területek koordinátoraival, és általános információt kapjanak a sporteseményről, az elvégzendő feladatokról. Az online eszközök segítették a csoport aktivitását, melyek szintén hasznosak lehetnek a tananyag közös feldolgozásában, az ismeretek vizualizálásában és az utólagos értékelés elkészítésében.