Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Nem feltartott kézzel utazunk Szegedre!

Pénteken 18 órától a férfi röplabda NBI Liga alapszakaszának utolsó mérkőzése következik csapatunk számára.

Az ellenfél a jelenlegi listavezető Vidux-Szegedi RSE, akik a miskolci találkozón novemberben nagy csatában 3:2 arányban győzni tudtak a Körcsarnokban. A tabella és ennek tükrében mondhatnánk, hogy nem esélyesként lépünk pályára Szegeden azonban Bagó László csapata nem feltartott kézzel fog pályára lépni a Lila iskolában.

Honlapunk kérése vezetőedzőnk megosztotta gondolatait a mérkőzéssel kapcsolatban: ,,Terveink elérése érdekében fontos meccs vár ránk. Az már biztos, hogy az első négyben zárjuk az alapszakaszt, de ezzel még nem elégszünk meg, igyekszünk minél feljebb lépni a táblázaton.

A Szegeddel rendre kiélezett, szoros és magas hőfokú meccset szoktunk vívni. Most sem lesz másképp. Előnyösebb pozícióból, az első helyről várja az ellenfelünk a találkozót, vagyis győzelmi kényszer inkább rajtunk van. “Köszönhető” ez a Dunaújvárosban elszenvedett váratlan vereségünknek. Bízom benne, hogy ezt a külső körülmények helytelen, mondhatni amatőr feldolgozása eredményezte, nem pedig egy formahanyatlás. Egy határozott, jó játékkal a három pontot is haza tudjuk hozni. Mondom ezt úgy, hogy a tabellára nézve, nem mi vagyunk a meccs esélyesei.”

,,Összességében egy jó szezont futunk” –kezdte Bagó mester arra  kérdésre, hogy hogyan értékeli a szezon első felét. Majd így folytatta: ,, A két Dunaújváros elleni meccs miatt van hiányérzetem. Az az elvesztett 5 pont még hiányozhat a végelszámolásnál. Edzéseken a fiúk mindent megtesznek, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Szegeden pedig kiváló alkalmunk lesz ennek eredményét megmutatni.”

Megkértük skót válogatott játékosunkat is Marc McLaughlin-t, hogy ossza meg gondolatait a pénteki mérkőzéssel kapcsolatban, aki így fogalmazott: ,, Amióta a Szegeddel játszottunk, egyéniben és csapatban is javultunk. Figyelembe véve, hogy milyen szoros volt a meccs Miskolcon, remélem, hogy ezúttal ez elég lesz a meccs megnyeréséhez és az alapszakasz teljesítményünket ezzel koronázhatjuk meg. Tökéletes pillanatban jött el a karácsonyi szünet, hogy a Dunaújváros elleni kemény meccs után legyen időnk pihenni és feltöltődni.”

,,Az első 6 hónapom Miskolcon jól telt-adta válaszul a játékmester, hogy hogyan telt az időszaka nálunk majd így folytatta: ,,Egy új, bonyolult nyelvű országba költözés egy új kihívás  volt, de a MEAFC-n belül mindenki nagyon barátságos és segítőkész volt mindenben. Várom a szezon hátralévő részét, és folytatom a munkát a klubbal, hogy a lehető legjobb eredményeket érhessük el.”- zárta gondolatait Marc.

A mérkőzés természetesen élőben követhető lesz a youtube csatornánkon!