Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Dunaújvárosban is győzni mennek Simkóék!

Szombaton 15 órától Dunaújvárosban szerepel NBI-es férfi röplabdacsapatunk a középszakasz második fordulójában. Elmondható, hogy mindkét csapat jó formában és önbizalommal telve érkezik a találkozóra. Hiszen a házigazdák nem kis meglepetésre az előző fordulóban a Szegedet idegenben verték meg 3:1 arányban míg csapatunk Dágon győzedelmeskedett 3:0 arányban. Ezek tükrében egy igazán kiélezett és magashőfokú mérkőzésre lehet számítani szombaton.

,,Az elmúlt fordulóban nagyon összeszedett arcunkat mutattuk, meglepően sima győzelmet arattunk a nagyszerű erőkből álló Dág otthonában.-válaszolt Bagó László vezetőedzőnk arra a kérdésre, hogy mit vár a hétvégi bajnokitól.” Majd így folytatta– ,,Ebből a teljesítményből kell erőt és önbizalmat merítenünk, hogy az eddig kellemetlen ellenfélnek bizonyuló Dunaújváros otthonában is eredményesek lehessünk. Ők is kiváló formában vannak, legutóbb a listavezető otthonából hozták el a három pontot.

Az erőviszonyokat figyelembe véve, szoros és izgalmas mérkőzésre számítunk, egy didergős hideg teremben. A győzelmünk kulcsa, hogy végig a saját játékunkra koncentráljunk, a külső körülményekhez pedig gyorsan alkalmazkodjunk. Ennek érdekében a héten két edzést is Felsőzsolcán tudunk lebonyolítani, a dunaújvárosi terem méreteihez hasonló csarnokban. Ez nagy segítséget jelent a felkészülésben, ezúton is köszönjük a lehetőséget.”

,,Nincsenek már titkok itt a középszakaszban, mindenki ismer mindenkit, minden csapat azonos erősségű.-véli Simkó Dániel négyesütő játékosunk.  Majd így folytatta kitérve a terem adottságokra is:,, Újvárosban a legkellemetlenebb játszani, szerencsére a vezetőségnek sikerült kicsit  ’’leszimulálni” az ottani játékkörnyezetet és a héten tudtunk széles és magas belmagasságú hűvös teremben edzeni, hogy szokjuk a viszonyokat. Muszáj nekik esni és agresszívan játszani az első sípszótól kezdve, és nem eshetünk hullámvölgybe mert ellenük nem lesz időnk kilábalni belőle. Az egészhetes edzést annak megfelelően építették fel, hogy a meccsnapon véletlenül se kerüljünk ismeretlen helyzetbe. Nyerni megyünk és megtörni az átkot, hogy ne maradjunk nyeretlenek Dunaújvárossal szemben.”

A mérkőzés természetesen élőben közvetítjük youtube csatornánkon 15 órától!