Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Szegeden zárjuk a középszakaszt!

Pénteken este 18:30-kor Szegeden zárja a középszakaszt NBI-es röplabdacsapatunk. Bagó László együttese az előző fordulóban már bebiztosította első helyét a tabellán. Ettől függetlenül ismét egy igazi rangadónak nézünk elébe, ahol nem is lehet más a cél, mint a győzelem.  

,,A középszakasz utolsó mérkőzésére veretlenül utazunk le Szegedre.”-vágott bele vezetőedzőnk Bagó László.  Majd így folytatta: ,,Az eredménytől függetlenül az élen zárunk, tehát nincs különösebb tétje a rangadónak. Azt viszont szeretnénk elkerülni, hogy ez rányomja a bélyegét, és ennek szellemében csorogjon le a meccs. Ez a legjobb edzés, szóval ezt a túrát egy jó felkészülési lehetőségnek tartom a jövőt, a rájátszást illetően. Kitért a lebonyolítási rendszerre is: -,,Mondjuk ebben már rutinosak leszünk, mert a rájátszás a versenykiírás értelmében, érthetetlen módon egy másfél hónappal ezelőtti állapot állása szerint kerül lebonyolításra. Vagyis az elmúlt öt mérkőzésnek sem volt sok értelme…  A két csapat sok újat már nem tud egymásnak mutatni. A legutóbbi hazai meccsünkből nem lehet kiindulni. ’’

,,A Szeged egy felforgatott állásban, gyenge napot kifogva, nem sok ellenállást mutatott a közel teltházas lelátóink előtt. Most szorosabb, élesebb küzdelemre számítok, a tétnélküliség ellenére.”-zárta gondolatai rutinos mesterünk.

,,Szeged egy nehéz ellenfél volt számunkra mindig is.”-kezdett bele liberó játékosunk Karóczi Szabolcs.  Majd így folytatta: ,,-Mindig szoros meccseket játszottunk egymás ellen, kivéve itt a középszakaszban, ahol kicsit könnyebb meccsen nyertünk hazai környezetben, amihez hozzájárult a rengetek szurkoló is. Már biztosan középszakasz győztesek vagyunk az utolsó forduló előtt, de nem szabad így neki menni a meccsnek szerintem. Teljes tűzzel kell nekik támadnunk, mert Én személy szerint szeretném 100%-osan zárni a középszakaszt. Ők biztos mindent megfognak tenni a győzelemért, mert nekik még számít a meccs, hogy másodikok vagy akár harmadikok is lehetnek, ha a Dág elkapja a Dunaújvárost. Szóval Szegednek nyerni kell ellenünk, ha másodikak akarnak lenni, de mi ezt nem fogjuk hagyni. Remélem felszabadult játékot tudunk játszani és élvezni fogjuk a labdameneteket, és mindenki nyerni akar majd!”

A mérkőzést természetesen élőben közvetítjük pénteken este youtube csatornánkon!