Felemás hétvégén vagyunk túl!
U20-as másodosztályú csapatunk vasárnap Debrecenben szerepelt a bajnokság soron következő tornáján. A házigazdák ellene 3:0-s vereséget míg a Szegedi RSE ellen 3:0-as győzelmet aratott Varga László együttese.
Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzésekről:
DEAC – MEAFC-Miskolc 3:0
,,Ezen a mérkőzésen semmi sem sikerült. A megbeszélt taktikai dolgokat mintha nem is értették volna meg a srácok és úgy játszottunk mintha magát a röplabdát is csak egy – két hete tanulgatnák.
Teljes mentális és fizikális összeomlás jellemezte a játékunkat. Teljes reménytelenségbe fulladó játék folyamán próbáltam a cseréket a pályára küldeni, hátha egy kis vérfrissítéssel vissza tudunk jönni a játékba. Gratulálok a DEAC csapatának!”
MEAFC-Miskolc – Szegedi RSE 3:0
,,Az első mérkőzésen elszenvedett csúfos vereség és ennek következményeként a fejekben történő rendrakás után, már nagyobb koncentrációval és fegyelmezettebben léptünk pályára. Voltak még így is kisebb kihagyásaink és hibáink, e ezek ellenére is sikerült a mérkőzést megnyernünk.
Köszönjük a játékot az SZRSE csapatának!”
MEAFC-Miskolc: Kertész Bálint, Tamás Bálint, Sztupjár Kristóf Mátyás, Faragó Bence, Bakos Bulcsú, Bendik Kristóf, Gombkötő Ábel Marcell, Rácz Bálint, Vad Levente, Tordai Bence, Juhsz Máté, Halmai Gellért, Suszterics Gergő
A bajnokság középszakasz április 29-én Győrben zárul le csapatunk számára.