Egyetemi Sport,  MEFOB Egyéb

MEFOB FESZTEN jártunk, érmekre találtunk

A magyar egyetemi sport legnagyobb hazai rendezvényén, a MEFOB FESZTEN természetesen a Miskolci Egyetem hallgatói is részt vettek. Nem is akárhogy, hiszen – a leány és fiú kosárlabda bronz mellé – az egyéni sportágakban egy arany-, egy ezüst- és három bronzérmet is begyűjtöttek.

Az idei MEFOB Fesztivált (MEFOB FESZT) a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség április 28. – május 1. között közösen rendezte meg a Debreceni Egyetemmel, Debrecen Város támogatásával, a hajdúság fővárosában. A MEFOB FESZT az egyetemi sport legnagyobb fesztiválja, ahol egyszerre több egyetemi országos bajnokságot szerveznek, számos szabadidősportos rendezvénnyel kiegészülve.  A fesztivál jó felkészülési lehetőséget jelentett a három szervezőnek a 2024-es Debrecen-Miskolc Európai Egyetemi Játékokra.

A Miskolci Egyetem hallgatói három egyéni sportágban is részt vettek a MEFOB-on. Teniszben –  egyéniben és párosban -két hallgatót, Szaszkó Pétert és Földesi Mátét indított a tanintézet. Szaszkó Péter az amatőr férfi egyéni kategóriában a III. helyezést érte el.

A sakkozók, köztük az egyesületi szinten a DVTK-ban versenyző Kéméndi Dániel, a Debreceni Egyetem dísztermében mérték össze tudásukat. Dániel a 37 indulóból a 24. helyezést érdemelte ki.

A Gyulai István Atlétikai Stadionban megrendezett sportági versenyeken a miskolci egyetemista hölgyek közül Bacsa Fanni megnyerte a távolugrást, míg 100 méter gáton ezüstérmes lett. Ráadásul távolugrásban elért kiváló eredménye Universiade-kvalifikációt érhet számára. 

Gerelyhajításban Tóth Lilla bronzérmet hozhatott haza. 400 méteren Kurochkina Maryna 4. lett, csakúgy, mint 5000 méteren Zákányi Panna, valamint 100 méter gáton Fülöp Alexa. Alexa távolugrásban begyűjtött egy értékes 8. helyet is. 100 méteren az ezúttal a döntőről lemaradó  Pazonyi Réka és Pótha Johanna képviselte a Miskolci Egyetemet.

Ami pedig a férfi versenyszámokat illeti, az 5000 m-es síkfutásban a hegyi- és terepfutó specialista Juhász Patrik harmadik helyével ismét bizonyított, míg ugyanitt Karczub Roland a 14. helyen végzett. Férfi távolugrásban Monoki Benjámin László végzett a 4. helyen. 

A Miskolci Egyetem Cheerleader csapata – nézőként – részt vett a Cheerleading MEFOB-on. A jövőben ők is tervezik az indulást, ezúttal elsősorban a tapasztalatszerzés volt utazásuk célja.