Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Megérdemelt győzelem a DEAC ellen

A férfi kosárlabda NB I/B, Piros-csoport, 4. fordulójában, október 13-án, pénteken este a DEAC U23 csapatát fogadta a MEAFC-Miskolc együttese. A Miskolci Egyetem Körcsarnokában lejátszott találkozón a házigazdák – hosszabbítás után – megérdemelt győzelmet arattak.

Az első játékrészt a vendégek kezdték jobban, de a negyed második felére visszavették a vezetést a házigazdák. Az utolsó percekben azonban ismét a hatékonyabban lepattanózó debreceniek voltak pontosabbak (16-25).

A második negyed elejétől felváltva estek a kosarak, a 15. perc végére 33-33-at mutatott az eredményjelző, mely a hazaiak feljavult palánk alatti labdaszerzésének és a jókor jött kosaraknak volt köszönhető. A MEAFC-Miskolc egy perc elteltével már újra előnyben játszott. A hátralevő időben egyik fél sem tudott komolyabban ellépni a másiktól, így a félidő eredménye döntetlen lett (41-41).

A szünet után a miskolciak harcosabban és eredményesebben játszottak, mely a 25. percre 55-50-es vezetésüket hozta. Innentől kezdve nem esett túl sok kosár, két perccel a negyed vége előtt ismét egál volt az állás (58-58). A hátralevő időben a házigazdák sikeresebben támadták a gyűrűt, mely részsikert jelentett a számukra (65-62).

Az utolsó negyed eleje hajdúsági pontokkal indult, de a 34. percre ismét a miskolciaknál volt a minimális előny. A folytatás óriási küzdelmet hozott, mindkét oldalon potyogtak a kosarak. A rendes játékidő végéig azonban nem sikerült dűlőre vinni a dolgot, így 76-76-os állásnál jöhetett az 5 perces hosszabbítás. A „túlórában” a MEAFC-Miskolc valósággal „állva hagyta” a DEAC U23 együttesét, és megszerezte a szezon második győzelmét.

MEAFC-Miskolc – DEAC U23  90-79  (16-25, 25-16, 24-21, 11-14, 14-3)

Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, Vezette: Makrai Márton, Sentényi Barna, Gaál Norbert

MEAFC-Miskolc: Kozák M. (18/3), Tóth B. (13(12), Ragályi (7/3), Czirbus (28/3), Kozák B. (8/6). Csere: Lippai (14), Pintér, Gadus, Sándor (2), Velkey), Molnár, Nyíri. Vezetőedző: dr. Váczi Péter. Segédedző: Béres Dávid

DEAC U23: Kenéz (12/3), Neuwirth (10/6), Csizmadia (11/3), Hőgye (3), Czermann (6). Csere: Várszegi (13/9), Ságodi (14/3), Bankó (3), Tóth G., Varga (7), Balázsi, Bata. Vezetőedző: Kádár Tamás. Segédedző: Kovács Imre

Dr. Váczi Péter: -A Debrecen teljes létszámmal érkezett hozzánk, melynek sorából 6-7 játékos az első osztályú csapatuknál edz. Ezt az együttest legyőzni nagy fegyvertényt jelent. Azt gondolom megérdemeltem nyertünk. Emelem a kalapom a játékosaink előtt. Nagyon köszönjük a fantasztikus közönség szurkolását! További sok sikert kívánunk a DEAC U23 gárdájának!

Kádár Tamás: – Végig izgalmas és nagyon fizikális mérkőzést játszottunk. Sajnos sok pontot kaptunk a “festékből”. A mérkőzés végére visszajöttünk egálra. A rendes játékidő utolsó faultjánál szerintem rossz ítélet született, ami meghatározta az állást. A hosszabbításban azonban sokkal jobb volt a MEAFC-Miskolc, gratulálok nekik!