Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

A Nyíregyházát is legyőzte a MEAFC-Miskolc

A MEAFC-Miskolc NB I/B, Piros-csoportos férfi kosárlabda csapata október 27-én, pénteken este, hazai pályán, izgalmas mérkőzésen gyűrte le aktuális ellenfelét, a HÜBNER Nyíregyháza BS együttesét. A 6. forduló keretében lejátszott találkozónak a Miskolci Egyetem Körcsarnoka adott otthont.

A vendégek kezdték jobban a találkozót, elhúztak 5-0-ra, majd ezt követően sem engedték ki kezükből a vezetést, a negyed felére már 20-8-at mutatott az eredményjelző a javukra. Mivel a folytatásban is pontosabbnak bizonyultak a nyíregyháziak, hiába jött a sípszó előtt egy hazai tripla, mégis előnnyel zárták a játékrészt (19-28).

A második negyed első perceiben nem sokat változott a tendencia, továbbra is tíz pont körüli Nyíregyháza vezetést láthatott a hazai publikum (21-33). A 15. percre hét pontra zárkózott a miskolci alakulat, mely egy nyírségi időkéréshez vezetett (29-36). A következő időszakban is ment az adok-kapok, ami a kosarakat illeti, de a „matek” nem változott, a vendégek vonulhattak előnnyel a szünetre (42-51).

A második félidő kezdetekor folytatta a zárkózást a MEAFC-Miskolc, a 23. percben már csak 4 pont volt a hátránya (50-54). A 27. percben mindössze egy kosár volt a különbség a két csapat között (60-62), majd néhány másodperccel később először vezetett a vendéglátó gárda, egy jókor érkezett triplának köszönhetően (63-62). Néhány kosárváltást követően hazai előnnyel fejeződött be a játékrész (69-68).

Az utolsó negyed is fej-fej melletti küzdelmet hozott, a 35. percben is csak mindössze egy pont különbség volt a felek között (73-72). Ezt követően azonban a vendégek pillanatai következtek (73-80). A 37. percben 77-82-es állásnál a Nyíregyháza mestere időt kért, de ezt követően a miskolciak szerezték a pontokat, 32 mp-el a vége előtt 81-82-őt mutatott az eredményjelző. Annak bizonyságára, hogy a hazaiak jelesre vizsgáztak küzdeni tudásból és helyén volt a szívük:  5 mp a befejezést jelző sípszó előtt egy triplával a megnyerték a mérkőzést (84-82).

MEAFC-Miskolc – HÜBNER Nyíregyháza BS   84-82 (19-28, 23-23, 27-17, 15-14)

Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, Vezette: Jakab László Imre, Dr. Németh Patrik, Nepp László Oszkár

MEAFC-Miskolc: Tóth B. (17/3), Kozák M. (8), Czirbus (20), Kozák B. (6), Gerőcs (8/6). Csere: Ragályi (11/3), Lippai (9), Velkey (3/3), Pintér (2), Gadus, Sándor, Molnár L.Vezetőedző: dr. Váczi Péter. Segédedző: Béres Dávid

HÜBNER Nyíregyháza BS: Bus (24/3), Végső (7/3), Vaiangina (8), Tarján (9), Szobi (5/3). Csere: Völgyi (15/3), Nagy S. (6/3), Geiger (2), Magyari (2), Bonifert (4), Vaskó, Füzi. Vezetőedző: Horváth Ákos. Segédedző: Merim Mehmedovic

Dr. Váczi Péter: – Nagyszerű közönségünk előtt nagyon értékes győzelmet arattunk, melyet elsősorban a második félidőben feljavult védekezésünknek köszönhetünk. Következő feladatunk, hogy ezt a védekezést hosszabb ideig tudjuk alkalmazni és önfeláldozó játékunkkal idegenben is győzelemre törjünk. A Nyíregyházának további sok sikert kívánunk!

Horváth Ákos: – : A mérkőzés 90 százalékában kézben tartottuk a dolgokat, a legrosszabb 10 százalékban viszont nem. Sem az akarattal, sem a küzdéssel nem volt semmi problémánk. Egyre jobban játszunk, de meg kell tanulnunk nyerni, mert megint egy dobáson úszott el a meccsünk. Gratulálok a Miskolcnak, szívvel-lélekkel játszottak! Pont akkor találtak be, amikor kellett!