Röplabda szakosztály,  Röplabda U13

Bársonyos csapatunk ez a hétvége nem sikerült jól!

U13-as másodosztályú MEAFC-Bársonyos fiú röplabda csapatunk vasárnap ugyancsak hazai környezetben szerepelt a bajnokságban. Obbágy Zsuzsanna tanítványainak sajnos nem sikerült jól a hétvége hiszen két vereséget szenvedtek.

Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzésekről:

MEAFC-Bársony – MEAFC-Felsőzsolca 0:3

,, Sajnos ismét nehezen találták meg magukat a fiúk a pályán, bőven szintjük alatt teljesítettek és nem tudták kihozni magukból azt, amit igazán tudnak. Edzéseken, edzőmeccseken jól megy a játék, szép technikával tudunk játszani, majd a tornákon rendszeresen szétesnek a pályán. Bár voltak jó egyéni megoldások, nagyon sok hibát követtek el csapat és egyéni szinten is. Sajnos ez az eredményen meg is látszik. Gratulálok MEAFC – Felsőzsolca csapatának a győzelemhez.”

KESI-R.A. ,B’ – MEAFC-Bársony 3:0

,,Technikailag képzettebb csapattal kerültünk szembe, ami a mérkőzés végeredményén is meglátszik, azonban jó “edzés” volt ez nekünk, tanulhattunk a játékból. A cél, hogy mi is fejlődjünk tovább és egyre színvonalasabb játékot tudjunk játszani. A torna játékosa csapatunkból Deák Levente lett, aki a csapatkapitányi feladatokat is jól végzi el. Gratulálok Levinek a különdíjhoz és a KESI csapatának a győzelemhez. Mi pedig megyünk tovább és remélhetőleg a következő tornát már győzelmekkel zárjuk.”

MEAFC-Bársony: Gábor Lél Attila, László János, Deák Máté, Krizsán Soma Zoltán, Bialkó Noel, Tóth Levente, Deák Levente, Szőke Marcell, Pusztaszeri Bence, Ádám Árpád, Kovács Dávid, Csiger Teodor

A bajnokság soron következő tornája november 18-án lesz Tápióbicskén ahol a Hajta SE és a Tomajmonostora lesznek az ellenfelek.