Röplabda Extraliga,  Röplabda szakosztály

Bár kiestünk a kupából, voltak bíztató jelek a jövőre nézve!

Extraligás férfi röplabda csapatunk szerda este Kecskeméten szerepelt a Magyar Kupa nyolcaddöntő visszavágó mérkőzésén. Az első összecsapást a Hírős városiak nyerték 3:1 arányban így 3:0 vagy 3:1 (és azt követően aranyszett) kellett volna a továbbjutáshoz a MEAFC-Peka Bau-nak.

Bagó László együttese nem illetődött meg a mérkőzés elején és bár hátrányban voltak az első szettben de folyamatosan loholtak a hazaiak nyakán. Azonban így is 25:18-as hazai siker születetett.

A második etapot jobban indították Árváék és remek támadásokat vezettek és sokszor helyén volt az eszük és a szívük is. Így sikerült is 20:25-ra behúzni a szettet és egyenlíteni.

A harmadik felvonást a hazai csapat jobban kezdte, pár pontos előnyre tett ismért szert. Azonban Kovácsék lelkesedése nem tört meg és a végjátékra be is érték a kecskeméti gárdát. Itt azonban több hiba is csúszott a borsodi csapat játékába és végül 25:20-ra nyert a vendéglátó együttes. Ezzel el is dőlt, hogy a KRC jutott tovább kupából.

A negyedik szettben mindkét csapat többet cserélt így lehetőséget adva a kevesebb játéklehetőséghez jutóknak. Ebből a hazai csapat jött ki jobban és 25:17-re nyertek és a mérkőzést 3:1 arányban be is húzták.

Férfi Magyar Kupa nyolcaddöntő 2. mérkőzés

Kecskeméti RC – MEAFC-Peka Bau 3:1 (18, -20, 20, 17)
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 107 néző. V.: Mezőffy, Mezei.
KRC: Balla, Kecskeméti 23, Gacs 5, Varga P. 27, Farkas P. 7, Boldizsár 7. Csere: Bogdán, Török Zs. (liberók), Mócza 3, Török S. 1, Dinnyés 2, Nagy M. 4. Vezetőedző: Deák Márk
MEAFC: Szabó P. 5, Kanellopulosz 6, Fenyvesi 4, Kozsla 7, Komlósi 14, Árva 12. Csere: Dudás (liberó), Simkó 3, Kapusi 1, Kovács Z. 5, Faragó. Vezetőedző: Bagó László

Edzői értékelés
Deák Márk
: – Gratulálok a fiúknak! Örülök a továbbjutásnak, de a mutatott játékkal nem vagyok túlságosan megelégedve. Örülök, hogy mindenki kaphatott játéklehetőséget. Akik csereként álltak be, nagyon jól szálltak be a mérkőzésbe, le a kalappal előttük.

Bagó László: – Időnként szépen játszottunk, de a hátrányunk ledolgozására, azaz az aranyszetthez ez kevésnek bizonyult. Gratulálok a Kecskemétnek, sok sikert a kupa további fordulóihoz.

Sűrű és nehéz a program felnőtt csapatunk számára, hiszen pénteken hazai környezetben kell bizonyítani immár a bajnokságban. A mérkőzés 19 órától kezdődik majd ahol a címvédő és rekordbajnok Fino Kaposvár lesz az ellenfél. A válogatottakkal teletűzdelt gárda ellen nehéz dolguk lesz Komlósiéknak így szükség lesz a szurkolásra.

A belépés ezúton is ingyenes lesz!