Röplabda Extraliga,  Röplabda szakosztály

Jól küzdöttünk, szettet loptunk a címvédőtől, erre lehet alapozni a jövőben!

Extraligás férfi röplabda csapatunk pénteken az egyetemi körcsarnokban szerepelt a bajnokság 12. fordulójában. Bagó László csapatának ellenfele a címvédő és rekordbajnok Fino Kaposvár volt, így egy nehéz mérkőzést várt rájuk.

Azonban Árváék nem illetődtek meg a több magyar válogatottat is soraiban tudó Somogy megyei gárdától. Csizmadiáék bátran és nagy kedvel indították a mérkőzést, ami eredményeképpen már az elején magukhoz ragadták a vezetést is (10:6). Bár 13:12-es állásnál közelebb került a vendégegyüttes, de Komlósi és Fenyvesi vezérletével 16:12-re módosult az állás. A szett ezen szakaszán a rekordbajnok rázott egyet magán és 18:18-ra módosította az állást. Kozsláék nem estek kétségbe és 22:21-re vették át a vezetést. Ezek után pedig a szett labdát is megszerezték Giorgosék, de az elsőt hárította a Kaposvár 24:23. Ekkor elindult az idegek csatája és több szett labdánk is volt, amit sikerrel hárított a Fino, ez egészen 31:30-ig ment, amikor is egy Fenyvesi bomba zárta le ezt a maratoni szettet 32:30.

A második játszmát jobban kezdte a Fino aki hamar nagy előnyre tett szert és Árváéknak már csak a kozmetikázásra volt erejük így 18:25-re nyert a vendég gárda. A harmadik és negyedik szettben már több hibával játszott a MEAFC-Peka Bau amit könyörtelenül ki is használt a címvédő és bizonyította miért is rekordbajnok. Bár Komlósiék küzdöttek becsülettel, amit a nézők értékeltek, de még egy szett győzelemre nem futotta már erejükből. Így a mérkőzés 1:3 arányban a Fino Kaposvár nyerte.

MEAFC-Peka Bau – Fino Kaposvár 1:3 (30, -18, -13, -19)
Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 117 néző. V.: Halász, Gyulai.

MEAFC: Kozsla 3, Kanellopulosz 3, Fenyvesi 17, Csizmadia 6, Komlósi 17, Árva 10. Csere: Dudás (liberó), Szabó P. 2, Kapusi, Kovács Z. Vezetőedző: Bagó László

FINO: Magyar 4, Tóth G. 2, Iván B. 2, Baróti 21, Bögöly 21, Novoselov 8. Csere: Bozóki (liberó), Zarka, Hubicska 15, Hermes, Lescay 9. Vezetőedző: Szlobodan Prakljacsics

Edzői értékelés
Bagó László: – Jól küzdöttünk, ez ma ennyire volt elég. Ebben a szellemben kell folytatnunk és akkor el fogjuk érni a céljainkat.
Szlobodan Prakljacsics: – A hosszú út után nehezen sikerült megszoknunk a miskolci termet, és ezt a bizonytalanságunkat ki is használta a lelkesen játszó hazai csapat. A második szettől azt játszottuk, amit kellett a magabiztos győzelemhez.

Erre a lelkes és harcos játékra lehet alapozni a jövőben. Szükség is lesz rá hiszen szombaton 18 órától a többszörös magyar bajnok és kupagyőztes Pénzügyőr SE látogat az egyetemi körcsarnokban. Arra buzdítunk mindenkit, hogy a 2023-as év utolsó mérkőzését élőben tekintse meg és szurkoljon a fiúknak.

A belépés ezúttal is ingyenes lesz, illetve a MEAFC TV-n élőben megtekinthető lesz.