Röplabda szakosztály,  Röplabda U13

Két győzelem és egy vereség a hétvége mérlege!

U13-as másodosztályú fiú röplabda csapatunk vasárnap Besenyszögön szerepelt. Obbágy Zsuzsanna tanítványai előbb testvér csapatunkat a MEAFC-Felsőzsolcát majd az Eszterházy SC U13-at múlta felül, de kikapott a házigazda Szolnoktól.

Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után:

MEAFC-Bársony – MEAFC-Felsőzsolca 2:1

,, Egy izgalmas és lelkesedéssel teli mérkőzést játszhattunk testvércsapatunk ellen. A koncentrációval kapcsolatos sok fejmosás, amit a srácok edzéseken kaptak, megtette hatását, mert sikerült odafigyelve jól játszanunk. Az első szettben még a zsolcai srácok tudtak több pontot szerezni, azonban a 2. és 3. szettet sikerült megnyernünk. Nagyon szoros, mondhatni ki-ki mérkőzés volt. Remélem a jövőben is hasonlóan jó játékot láthatunk majd a pályán a fiúktól.”

MEAFC-Bársony – Szolnoki SPC 1:2

,, Az első szettet nagy fölénnyel nyerni tudtuk, azonban a 2. és 3. szettben Szolnok csapata technikai tudás szinten felénk kerekedett. Ez az a meccs volt, amiből tapasztalatot szerezhettünk, amiből tanulhattunk. Látom a fiúkon a tornáról tornára történő fejlődést, jobb mérkőzést tudtunk most játszani, mint a múlt tornán. Gratulálok Szolnok csapatának a győzelemhez.”

Eszterházy SC U13 – MEAFC-Bársony 1:2

,, Eger csapata ellen sikerült 2-1-es győzelmet hoznunk. Úgy gondolom, hogy bár a mérkőzést megnyertük, erre a meccsre mentálisan már elfáradtak a fiúk, s ez a játékszínvonalukon látszott is. Ezt a mentális állóképességet kell még treníroznunk a jövőben.”

MEAFC-Bársony: László János, Deák Máté, Szőke Marcell, Tóth Levente, Gábor Lél Attila, Deák Levente, Pusztaszeri Bence, Ádám Árpád, Kovács Dávid, Csiger Teodor

A következő fordulóban február 25-én hazai környezetben lép pályára csapatunk. Ahol a Szolnok az Eszterházy SC U13 és a MEAFC-Felsőzsolca lesznek az ellenfelek.