Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Hosszabbításban győzött a MEAFC-PEKA BAU

A férfi kosárlabda NB I/, Piros-csoport, 24. fordulójának keretében, március 14., csütörtök este a MEAFC-PEKA BAU csapata a Budafoki KK gárdáját fogadta a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. A házigazdáknak hosszabbításban sikerült megszerezniük a győzelmet, mely fontos pontokat jelentett számukra a folytatást illetően.

A feldobás után a vendégek ébredtek hamarabb, olyannyira, hogy az első negyed 7. percében már tízpontos vezetésüket mutatta az eredményjelző (13-23). A játékrész hajrájára 8 pontot faragott hátrányából a miskolci gárda (24-26). A második negyed közepére előbb egalizált a hazai együttes (33-33), majd a folytatásban valósággal állva hagyta ellenfelét, átvette és fokozatosan növelte a vezetést. A Budafok közel négy percen át nem talált be a gyűrűbe, így 52-35-ös állással vonultak el a csapatok a szünetre.

A harmadik negyedben állandósult a hazaiak előnye, a 25. percben 64-48 volt az állás. A játékrész végére némileg csökkent a miskolciak lendülete, miközben a Budafok zárkózott (66-59).

Az utolsó játékrész elején tovább lopakodtak a vendégek, míg a vendéglátók helyzetei kimaradtak (66-61). A 34. percre ismét elindult felfelé a MEAFC-pontok száma (71-65). Az utolsó 5 percre 4 pont előnnyel vágtak neki a házigazdák, de a hajrában, az utolsó másodpercekben dobott kosárral a Budafok kiegyenlített (81-81). Jöhetett az 5 perces hosszabbítás, melyben a miskolciak céloztak jobban és végül a maguk javára fordították a mérkőzést.

MEAFC-PEKA BAU – Budafoki KK 96-91 (24-26, 28-9,1 4-24, 15-22, 15-10)

Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, Vezette: Sallai István József, Bács Csaba, Fülöp Ádám László

MEAFC-PEKA BAU: Tóth Bence (24/12), Kozák M. (16/3), Kozák B. (11/3), Czirbus (23/3), Gerőcs (10). Csere: Ragályi (4), Lippai (2), Pintér (6/6), Molnár, Sándor, Gadus, Velkey.  Vezetőedző: dr. Váczi Péter. Segédedző: Béres Dávid

Budafoki KK: Varga D. (25/6), Lucey (10), Moravcsik (7/3), Swanson (24), Tursics (6/6). Csere: Piukovics (15/9), Siklós (4), Szántó, Tóth Balázs, Szontagh, Horváth. Vezetőedző: Károly Máté István. Segédedző: Seres Richárd

Dr. Váczi Péter: – Egy gyakorlatilag megnyert meccset tettünk nagyon nehézzé magunknak. Hibás felfogásba estünk bele a harmadik negyedben, közepes ritmusban kezdtünk el játszani, ami nekünk nem, ellenfelünknek viszont nagyon kedvezett. Egész héten arra készültünk, hogy ez ne következzen be, mégsem tudtuk elkerülni. A lényeg azonban, hogy végül a hosszabbításban sikerült kicsikarnunk a győzelmet!

Károly Máté István: – Gratulálok a Miskolcnak a győzelemhez! Gratulálok a saját csapatomnak is, mert végre azt a Budafokot láttam, amit mindig látni szeretnék! Volt a játékunkban némi hullámvasút, de, ha ezzel a harcos mentalitással megyünk tovább, akkor az az eredményességünkön is javíthat.