A tabella élére ugrottak a jó teljesítmény miatt!
Szombaton hazai környezetben szerepelt a fiú U17 másodosztályban szereplő csapatunk Bacsó István és Komlósi Márk csapata két győzelmet zsebelt be ezen a napon így a tabella éléről várhatják a folytatást.
Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után:
MEAFC-Miskolc – Egri VSI 3:0
,, Egy erősen hiányos Egri csapattal találkoztunk a mai napon. Ennek megfelelően végig vezetve, kevés hibával játszva nyertük meg a mérkőzést. Egy kis lépéssel közelebb kerültünk a célunkhoz. Gratulálok a csapatomnak a vártnál is simább győzelemhez. Köszönjük a játékot az Egri csapatnak!”
TFSE – MEAFC-Miskolc 0:3
,, Az alapszakaszban a TFSE csapatával nem úgy sikerült a mérkőzés ahogyan elterveztük. Most sikerült. A mai napon a támadó jellegű nyitásainkból, az ellenfél nem tudott hatékony támadásépítést vezetni. Ehhez párosult egy jó nyitás-fogadás. Voltak nagyszerű mentéseink is. Külön öröm, hogy már nem csak a széleken támadtunk jól, hanem center támadásaink is hatékonyak voltak. Így az ellenfelünket több koncentrációs vonalra kényszerítettük. Boldog vagyok, hogy felvállaljuk hibáink és a pozitív dolgok pedig magabiztosságot adtak. Gratulálok a csapatnak, hogy ilyen szépen teljesített a mai napon! Még egy kis lépéssel közelebb kerültünk a célunkhoz. Dolgozzunk tovább! Hajrá MEAFC!!!”
MEAFC-Miskolc: Dombóvári Máté, Horváth Máté, Szabó Péter, Kovács Ábel, Vécsei Levente, Takács Bálint, Komló Márk, Regős Zétény, Bíró Bálint, Baráth Nesztor Angelusz, Novák Benedek
A bajnokság március 7-én Újfehértón folytatódik.