A hatodik helyet szerezték meg a középszakasz végén!
Vasárnap Dágon zárta le a fiú U15 II.osztály keleti csoportjának középszakaszát a MEAFC-Gárdonyi. Leskó-Sallai Beáta együttese a vereség ellenére is a hatodik helyen zárta a bajnokságt.
Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzés után:
Dág KSE – MEAFC-Gárdonyi 3:0
,, A mai mérkőzésen sajnos nem sikerült azt a teljesítményt nyújtanunk, amit az edzéseken már többször is megmutattak a fiúk. Az ott látott tudás és hozzáállás alapján ennél sokkal többre vagyunk képesek. Előre megbeszéltük, hogy tét nélkül lépünk a pályára, ezért merjenek kezdeményezni, bátran vállalják el a támadásokat, és ne féljenek hibázni. Bár voltak hiányzóink, ez nem lehet kifogás arra, hogy ennyire visszafogottan és bizonytalanul játszottunk. Dolgozunk tovább, hogy a következő alkalommal már azt az arcunkat mutassuk, amit a mindennapi munkában is látok tőlük. A Dág csapatának gratulálunk, megérdemelten nyerték ezt a mérkőzést!
MEAFC-Gárdonyi: Pásztor Balázs, Kovács Dávid, Ádám Árpád, Czurkó Benedek, Resetár Máté Gábor, Antal Szilárd Levente, Takács Miklós, Selmeczki Áron, Tóth Benedek, Stuller Gábor, Horváth Zsolt
A helyosztó megrendezése a hazai környezetben az egyetemi E/4-es tornateremben kerül megrendezésre május 17-én a Bonyhád és a Csepel együttesei ellen.